Belföld

Elmondta egy kislány a barátnőjének, milyen undorító hétfogós játékot játszik vele a mostoha nagyapja

Hét év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Törvényszék azt a férfit, aki szexuálisan bántalmazta a nevelt fia kislányát.

A törvényszék közleménye szerint a férfi 2017 nyarától egy ingatlanban élt a fiával, annak élettársával, azok három közös gyermekével, valamint a fia nevelt kislányával. A férfi és a kislány között nagyszülő-unoka viszony alakult ki annak ellenére, hogy nem voltak vér szerinti rokonok.

A terhelt gyakran vigyázott a gyermekekre, és a felügyelet során hétfogós játékot is játszottak. A férfi azonban egészen másképp művelte ezt a kislánnyal, mint annak testvéreivel.

Úgy játszott, hogy a kislány combját fogva rendszeresen közeledett annak nemi szervéhez és arra kérte őt, hogy ő is tegyen hasonlóképp.

– közölte a bíróság, hozzátéve, hogy a mostoha nagyapa többször is ruhán keresztül fogdosta , nyakon csókolta a kislányt, és leselkedett utána, amikor a szülei nem voltak otthon. Előfordult olyan eset is, hogy arra kérte a gyereket, hogy fogja meg nemi szervét. Tettének leplezése céljából különböző édességeket adott a kiskorúnak.

A szörnyűségekre úgy derült fény, hogy a kislány elmondta a barátnőjének, hogy milyen undorító dolgokat művel vele a mostoha nagyapja, az pedig elmesélte a történteket otthon az édesanyjának.

A hét év börtönre ítélt férfit véglegesen eltiltották minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alatti személyekkel kapcsolatba kerülhetne. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három munkanapot tartott fenn  a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, míg a vádlott és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik