Belföld

Lecsukták a férfit, aki kést dobott a felesége hátába disznóvágás után

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki megkéselte a feleségét Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a család csobaji otthonában – közölte közleményében a Miskolci Törvényszék.

A férfi múlt szerdán a házban, a disznóölés utáni vacsorán, ittasan, szóváltás után egy 15 centiméter hosszúságú csontozókést dobott a feleségébe. A kés a nő bal oldalába fúródott, a bordáknál. Az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett. A nő maga hívott mentőt, ezután kórházba vitték, ahol meg kellett műteni.

Mivel a gyanúsított a bűncselekményt a hozzátartozója ellen követte el és az eljárás elején vonakodott terhelő vallomást tenni, szabadlábon hagyása esetén a bíróság szerint feltehetően megnehezítené a bizonyítást a sértett vagy más tanú befolyásolásával, megfélemlítésével. Kisebb fokban fennáll annak lehetősége is, hogy a felesége sérelmére újabb bűncselekményt követne el

Mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelték a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges, a döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik