Belföld

„Halljuk, hogy bizonyos kormányzati szereplők fel akarják emelni az autópályán a sebességhatárt”

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Őszintén? Nem tudom

– mondta Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója a hvg.hu-nak adott interjújában azzal kapcsolatban, hogy mi indokolhatja, hogy habár évek óta szó van az új KRESZ-módosításról, Lázár János nemrég azt mondta, nagyobb változások csak 2026-ban lesznek.

Az igazgató jelezte: a KRESZ módosításával kapcsolatban az elmúlt években a szakmai és civil szervezetek, valamint a kormányzati szereplők, azaz a belügyi és a közlekedési tárca, illetve a rendőrség konszenzusra jutottak, a vitafolyamat pedig 2021-ben lezárult. A BKK is részt vett ezeken az egyeztetéseken, tette hozzá, a javaslataik pedig tárcaközi egyeztetéseken is átestek.

Annak kapcsán, hogy Gulyás Gergely októberben egy kormányinfón arról beszélt, hogy még mindig zajlik a vita, Bodor úgy vélekedett:

Szakmai körökben nincsen vita, azonban hallunk olyan véleményeket is a háttérből, hogy bizonyos kormányzati szereplők egészen más KRESZ-t szeretnének, például fel akarják emelni az autópályán a sebességhatárt.

Szerinte egyébként a KRESZ-t folyamatosan módosítani kellene, nem évekig várni egy nagy csomag elfogadására. „A társadalom sokkal jobban alkalmazkodik az apróbb változásokhoz, az új szabályok pedig jobban átmennek a köztudatba, ha több, jelentősebb változás nem egyszerre lép érvénybe”, fogalmazott, jelezve, hogy ehhez képest a KRESZ-szabályokat legutóbb 2010-ben módosították. A mostani javaslatok között pedig kizárólag olyanok szerepelnek, amelyeket már más országokban bevezettek és jól működnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik