Belföld

Több mint egymilliót húzott le a szerelmes idős nőtől egy magát amerikai katonának kiadó csaló

Egy idős asszony tett feljelentést a napokban a dombóvári rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki több mint egymillió forintot csalt ki tőle házasság ígéretével, közölte a rendőrség honlapján a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az asszony elmondta, hogy november elején ismerkedtek meg az interneten, és rendszeresen leveleztek. A férfi amerikai katonának adta ki magát, aki jelenleg külföldön szolgál, de korábban járt Magyarországon is, ezért ismeri a nyelvet, sőt, távoli rokoni szálakat is említett.

Az állította, hogy küld egy csomagot, amiért eljön majd, amikor nyugdíjba vonul. Ezután egy szállítmányozócég jelentkezett, sejtetve, hogy a küldemény nagyon nagy értékű. A csalárd e-mail alapján a hölgy elutalt egy számlára 1 millió 250 ezer forintot, majd újabb fizetési felszólítást küldtek, mire ráeszmélt, hogy becsapták. Ha nem szeretne áldozattá válni, ide kattintva elolvashatja, mikre érdemes odafigyelnie.

Pár nappal ezelőtt hasonlóan járt egy másik nő is, akitől másfél milliót húztak le. Erről ebben a cikkünkben írtunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik