Belföld

Leváltották Jenei Zoltán országos kórházi főigazgatót

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Leváltották Jenei Zoltánt, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjét – írja a MedicalOnline című szaklap több, meg nem nevezett forrására hivatkozva.

A lap úgy tudja, hogy a főigazgató mellett a gazdasági igazgatóhelyettest és más vezetőket is elküldtek. A főigazgatói feladatokat Szondy Zita főigazgató-helyettes megbízott vezetőként látja majd el – tették hozzá. Az értesüléseket hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg.

A menesztés hátterében a szaklap szerint az állhat, hogy az ágazat „gazdálkodási problémái” miatt Jeneit tették felelőssé. 

Az országos kórházi főigazgató októberben súlyosnak nevezte az intézmények adósságállományának helyzetét. A kórházi adósságállomány aztán – amint arról korábban beszámoltunk – október végére rekordmagasra duzzadt: összességében elérte a 125 milliárd forintot. Ez a szeptember végi 110 milliárd forint után komoly további emelkedést jelentett.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) kedden tette nyilvánossá azt az adatsort, amely intézményenként közli, hogy melyik kórház mekkora összeget kaphat lejárt számlái kiegyenlítésére. Ezen a listán van olyan intézmény, amely mindössze adósságainak huszonöt százalékára kap támogatást, de például a fővárosi Szent Imre kórház a kifizetetlen számláinak kinecvenöt százalékát törlesztheti az állami dotáció segítségével.

Mint írták: a listából az is kiderült, hogy az állami fenntartású kórházak mellett jelentős közpénzt kaptak adósságrendezésre az alapítványi formában működő magánegyetemek.

Jenei Zoltánt 2020-ban az akkori egészségügyért felelős miniszter, Kásler Miklós javaslatára a miniszterelnök nevezte ki az OKFŐ élére. Ezt megelőzően öt éven át a Pécsi Tudományegyetem kancellárja volt, erről a posztról 2020 szeptemberében hívta vissza Palkovics László, akkori innovációs miniszter.

A közgazdász végzettségű Jenei korábban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, majd az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgatója volt. Helyettes államtitkárként dolgozott a Belügyminisztériumban, 2006-2007 között közel egy évig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti ügyekért felelős szakállamtitkára volt. 2007-2011 között az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának gazdasági hivatalvezető-helyettese, majd alig egy évig a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában gazdasági elnökhelyettese volt. A pécsi egyetemi kancellári székbe a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség gazdasági elnökhelyettesi posztjáról érkezett – idézte fel az egészségügyi szaklap a tisztségviselő karrierjének főbb állomásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik