Belföld

„Elegem lett a szekálásából, betelt a pohár” – elítélték a párját kétszer is hátba szúró nőt

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt 53 éves kunszentmiklósi asszonyt, akik két hónappal ezelőtt kétszer is hátba szúrta az élettársát.

Négyessyné Bodó Marianna, a főügyészség szóvivője az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a Kecskemété Törvényszék két év börtönre ítélte jogerősen az elkövetőt, de a büntetés végrehajtását két és fél évre felfüggesztette. Az elkövető vallomásával kapcsolatban azt mondta:

A nő beismerte a bűnösségét és azzal magyarázta, hogy betelt nála a pohár, mert folyamatosan szekálta a férfi a féltékenysége miatt

A késelés után megpróbált falazni a párjának a férfi és azt állította a nyomozóknak, hogy egy idegen támadt rá az utcán, de aztán gyorsan kiderült, hogy az élettársa volt az elkövető.

ugyeszseg.hu

A vádhatóság tájékoztatása szerint a nő egy szóváltást követően felkapott a konyhában lévő asztalról egy kést, és azzal kétszer is lapockatájékon szúrta a párját. Az áldozat úgy érezte, nincs szüksége ellátásra, azonban másnap romlani kezdett az állapota, ezért kórházba szállították. 

ugyeszseg.hu

A mellkast ért szúrás következtében légmell alakult ki, amely az áldozatnál nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülést eredményezett. A Kecskeméti Törvényszék két év börtönre ítélte jogerősen az elkövetőt, de a büntetés végrehajtását két és fél évre felfüggesztette.

Kapcsolódó
„Egy idegen bántalmazott az utcán” – mondta a férfi, akit kétszer is lapockán szúrt a neje
Beismerte tettét a z életveszélyes sérülést okozó asszony.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik