Belföld

Kevesellték a fizetésüket a munkások, eladták a főnökük disznóit

police.hu
police.hu

Egy Tiszacsege térségében található telep képviselője tett bejelentést az ősszel arról, hogy eltűnt tőlük öt disznó. A rendőrök hamar rájöttek, hogy az ott dolgozók is részt vehettek a bűncselekmény elkövetésében.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a cég egyik alkalmazottja volt az értelmi szerző. Keresett egy vevőt, akit a telephelyre hívott a megbeszélt időpontra, majd szólt öt kollégájának, hogy segítsenek az állatokat felterelni a szállítóra.

Munkatársait arról is tájékoztatta, hogy erről az üzletről a vezetőség nem tud, azonban biztosította őket arról, hogy mindenki megkapja a fizetséget a közreműködésért. A vevő megérkezésekor a hitelesség és a pontos elszámolás miatt mind az öt jószágot lemérték, majd sorra felterelték az utánfutóra.

A 47 éves férfi részletes beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során. Elmondása szerint a fizetésüket akarta kicsit kiegészíteni. A zsaruk megtalálták az állatokat és visszaadták a gazdaság tulajdonosának. A rendőrség lezárta a nyomozást az ötletgazdával és társival szemben, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik