Belföld

Donáth Anna: A jövőben biztos nem szerepelünk közös listán Gyurcsány Ferenccel

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Már tavaly is csak befogott orral tudott egy listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével, de erre többet nem vállalkozna – mondta Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője a Szabad Európa Rádiónak adott interjújában, aki ki is jelentette, hogy „nem lesz még egyszer olyan lista, amelyen Donáth Anna és Gyurcsány Ferenc neve együtt szerepel”.

Szerinte a választói akarat kényszerítette ki 2022-ben, hogy közös listán induljanak az ellenzéki pártok, mert azt hitték, így érhető el a kormányváltás, de tévedtek. Donáth szerint ők levonták a konzekvenciákat az eredményből, és arra jutottak, hogy előbb az ellenzéket kell megújítani ahhoz, hogy le lehessen győzni a Fideszt a választáson. Ezért Momentum most olyan szövetség megépítésén dolgozik, amelyhez csatlakozni tudnak azok a pártok, politikusok és civil szervezetek is, amelyek szeretnének egy DK-mentes ellenzéket.

Arra a kérdésre, hogy az önkormányzati választáson is külön kívánnak-e indulni, Donáth Anna azt válaszolta, hogy az országos és a helyi politika elkülönül egymástól. Példaként említette Szombathelyt, ahol szerinte a helyi DK-s alpolgármester nagyon jó munkát végez, ezért támogatja őt a Momentum, függetlenül attól, hogy milyen párt tagja. A példája azonban nehezen értelmezhető, mert alpolgármesterekre nem szoktunk szavazni, és Szombathelyen pont MSZP-s polgármester van, Nemény András személyében, akinek támogatását már több ellenzéki párt, közte a DK is bejelentette.

Donáth beszélt arról is, nincs az ellenzéki munkának annál nagyobb kritikája, mint ha az látszik egy közvélemény-kutatásból, hogy a Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen ellenzéki párt, amely erősödni tud.

Kapcsolódó
Donáth Anna: Nincs olyan ellenzéki politikus, akit Gyurcsány ne baszdmegolt volna már le
De ez csak játék, showműsor Donáth Anna szerint. A politikus bő fél év után tért vissza a politikába egy „jövőértékelő” beszéddel, ám a Momentum irányítását egyelőre nem akarja visszavenni a jelenlegi elnöktől. De akkor ki ő a pártban, amely beleragadni látszik a kispárti létbe a jelenlegi támogatottsági adatok szerint? Hogy akar kitörni ebből? Csak víziója van, vagy hatalma is? Interjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik