Belföld

Az „eljárós” fővárosiakból még Rákosi sem tudott otthonülőket faragni – a szocialista Budapest első évtizede

Album083 / Fortepan
Album083 / Fortepan
A Rákosi-korszakban egyetlen fotóalbum készült az újjáépített Budapestről, az is elsősorban propaganda céllal és a külföldieknek. Meglehet azonban, hogy a városról 1954–55-ben készült felvételek többet mondanak a mai értő szemlélődőknek, mint a kötethez akkor hozzáférő angol vagy francia műkedvelőknek.

„Budapest címmel a Corvina Idegennyelvű Kiadó márciusban hozzávetőleg 200 művészi budapesti felvételt tartalmazó fotóalbumot ad ki. Az ismert hivatásos fényképészeken kívül a legjobb amatőr fotográfusaink is szerepelnek képeikkel az albumban, amelyet Reismann János szerkesztett. Egyelőre csak idegen nyelvű szövegrésszel kerül az album forgalomba, de a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata nemsokára magyarul is megjelenteti” – így hirdette a Rákosi-korszak Budapestről készült egyetlen fotóalbumának megjelenését a Fotó magazin 1956. évi 2. száma.

Album083 / Fortepan A népművelésre nemcsak propagandacélokból volt szükség, hanem azért is, mert hiányzó szakemberek, például mérnökök ezreit kellett (át)képezni, hogy a „vas és acél országa” koncepció mihamarabb megvalósuljon. A tömött könyvtárak persze könnyen lehettek beállított felvételek is, ez magyarázhatja, hogy a második asztalsornál ülő férfi előtt például semmilyen könyv nincs – persze elképzelhető az is, hogy csak egy raktári kérés teljesülésére vár.
Album083 / Fortepan A Budapesti Műszaki Egyetem (később Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Központi Könyvtárának (ma Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár / OMIKK) olvasóterme, 1955.
Album083 / Fortepan 1955.

A szóban forgó propagandaalbumról a Fotóművészet 2021-es számában megjelent írásból derül ki, hogy „a változó színvonalú képanyag és a városalbumokkal szemben támasztott különféle elvárások miatt a korabeli kritika vegyesen fogadta a kiadványt. Máté Györgynek a Fotó magazinban megjelent kritikája szerint az albumnak igazi budapesti atmoszférája van, és érzékletesen mutatja be a fővárost.” Bár az albumnak a magyar nyelven olvasók számára végül nem készült fordítása, a Fotóművészetben emlegetett Máté az Arcanum adatbázisban hozzáférhető Fotó magazin 1956. márciusi számában egészen pontosan azt írta, hogy „valaki azt mondhatja a Corvina német-angol-francia és orosz nyelven most megjelent Budapest fotóalbumára: ha ilyen képek vannak benne, éppen így megjelenhetett volna ez a könyv 1929-ben, vagy 1941-ben is. Ugyanezek az utcák voltak akkor is Budapesten, megvolt a Duna, a Városliget, a hegyvidék is, emberek éltek akkor is, a város ráadásul nem volt a pusztító háború után, még szebb albumot is készíthettek volna az ostrom előtt. Mégsem jelenhetett volna meg ez a szép könyv akkoriban. (…) Cartier-Bresson gyönyörű fotóalbumában, amely Kína felszabadulásának néhány hónapja alatt készült, ez a felszabadulást közvetlenül megelőző és a felszabadulás utáni élet ábrázolásában roppant szemléletesen látszik meg. Itt, a Budapest-albumban csak a város 1945-ös romjait mutató első kép ad némi összehasonlítási alapot. (…) Azok az emberek, akik az itt felsorakoztatott képeken láthatók, jellegzetesen mai budapesti emberek, nem is élhettek volna más korban. Sohase voltak azelőtt az emberek ilyen túlzsúfolt tömegben a Körút és a Rákóczi út sarkán, nem ültek ilyen fesztelenül üres óráikban a Duna-parton. Nem így vettek és nem ilyen emberek vettek azelőtt újságot és virágot, és nem voltak ilyenek a Múzeum-kert látogatói sem.”

Album083 / Fortepan Magyar Nemzeti Múzeum, 1955.

Kellett a hely Sztálinnak, a felvonuló katonáknak és a boldog kisdobosoknak

A Reismann János által szerkesztett 1955-ös propagandaalbumban több mint negyven alkotó képei kaptak helyet, a felvételeket emblematikus budapesti látképek uralták az Országházzal, a Halászbástyával, múzeumokkal, könyvtárakkal és olyan parkokkal, mint a Városliget. Ennek egyik végéből, a Hősök terétől az Ajtósi Dürer sor irányába induló Felvonulási téren (ma Ötvenhatosok tere) biztos, hogy olyan emberek állnak, legalábbis a Fortepan-gyűjteményben ebből a korszakból található felvételek jó részén, akik nem nagyon élhettek volna más korban.

A háború előtt ugyanis a Városliget eredetileg kiért a Dózsa György útig, és a Városligetbe az Andrássy út előtt a város irányából befutó Városligeti fasor kereszteződésénél egy hatalmas, sétányokkal átszelt Rondó volt. Ahelyett, hogy ezt rendberakták volna, a parkot lebetonozták, az „útban lévő” színházat és a Damjanich utcánál lévő hatalmas Regnum Marianum templomot – noha a háborúban alig sérült meg – elbontották, így alakult ki a hatalmas sugárút, amely később a reprezentatív szocialista állami ünnepeknek, például a május 1-jei felvonulásoknak biztosított teret. Arra is gondoltak, hogy az így kialakított sugárutat ne sérülékeny aszfalttal borítsák, hanem macskakővel, amelyet sávosan meg is törtek, hogy minél ellenállóbb legyen, amikor az ünnepségeken a tankok is felvonulnak – sorolta kérdésünkre a tér kialakításának legfontosabb szempontjait Édes Balázs urbanista.

Album083 / Fortepan Balra a Sztálin-szobor (Mikus Sándor szobrászművész alkotása) az Ötvenhatosok terén (Sztálin tér), 1954. Jobbra felvonulás a Sztálin téren, 1955.
Album083 / Fortepan Városliget, 1955.
Galéria
Album083 / Fortepan
Vidámpark a Városligetben, 1955.

Az „eljárós” fővárosiakból még Rákosi sem tudott otthonülőket faragni – a szocialista Budapest első évtizede

Fotó megosztása:

Bár a háborúban a németek által a Dunába robbantott Lánchíd és Szabadság híd közé – a város központi részén – épült Erzsébet hidat például csak 1964-ben adták át, az 1939-ben építeni kezdett Árpád hidat a háború végeztével gyorsan befejezték, és alig pár évvel a külföldi olvasók számára propaganda céllal kiadott budapesti fotóalbum megjelenése előtt, 1950-ben nyitották meg. Édes szerint egyébként a még a két világháború közötti békeidőben tervezett híd urbanisztikai szempontból tankönyvi példája az átgondolt városfejlesztésnek. „A hídra elsősorban azért volt szükség, mert az akkor még a város szélére eső területen az átfogó városfejlesztési elképzelések szerint a Duna mindkét oldalára lakóházakat terveztek. Azzal szemben, ahogy a lakóparkok jó része mostanában épül, hogy felhúzzák a lakóépületeket, aztán mindenki csodálkozik, hogy nincs infrastruktúra, amelyen az ide költözők a munkahelyükre járhatnak, akkoriban a jelek szerint még tudták, hogy először a nagy infrát, az utakat, hidakat kell megépíteni, csak azután lehet a lakónegyedekre koncentrálni.”

Album083 / Fortepan Árpád (Sztálin) híd, 1955.
Album083 / Fortepan Lánchíd, 1955.

Az 1950-re elkészült Árpád (akkor Sztálin) hídra és a két évvel később újjáépített Petőfi hídra egyébként kétoldali kerékpárút is épült. Bár a város több nagy útján (és például a Szabadság hídon, illetve a Lánchídon) ekkorra már tiltott volt a kerékpározás, az először a 19. század végén, majd a két világháború között mai szemmel szokatlan népszerűségnek és elfogadottságnak örvendő közlekedési eszköz kézenfekvő és olcsó megoldást nyújtott a városi közlekedésre. Rákosi Mátyás nem véletlenül ígérte egymillió bicikli legyártását rögtön az első ötéves tervében.

Még aktívan használhatták a várost a budapestiek

Miközben a második világháború városon hagyott – egyébként brutális – nyomait elképesztő sebességgel, két-három év alatt eltakarította a budapesti lakosság, a lövedékek házakon ütött nyomaival azonban még évtizedekkel később, a rendszerváltáskor is úton-útfélen találkozni lehetett. A városnak akkoriban a szélére eső területeken elvétve akadt egy-egy fejlesztés, de a  város központi részein, a lerombolt épületek és hidak újjáépítésén kívül jó ideig nem történt jelentősebb újratervezés – mondta el kérdésünkre Kocsis János Balázs szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, aki a témában védte doktori disszertációját.

Album083 / Fortepan A Magyar Tudományos Akadémia díszterme, 1955.

Sőt, az egyébként már „a háború előtt is súlyos budapesti lakáshiányt sem úgy orvosolták, hogy a romok eltakarításának amúgy is szükséges farvizén új lakóházakat építettek. A lakásállományt 1948 környékén mérték fel, a hatalmas pusztítás jelentős részét helyrehozták. Bár a lakáshelyzet az első években tulajdonképpen még jobb is volt, mint a háború előtt, mert Budapest népessége jelentősen csökkent, a háborút és az 1946–47-es élelmiszerhiányt könnyebben át lehetett vészelni vidéken, a fővárosi lakosság az évtized végére már elkezdett visszaáramlani. A kiépülő államszocialista rendszer erőforrásai azonban hamar »a vas és acél országa« vidéki bástyái, Sztálinváros (ma Dunaújváros), Leninváros (ma Tiszaújváros) és a pécsi Uránváros megépítésére kellettek, így a fővárosi lakásépítés ötlete az 1950-es években érdemben fel sem merült. A magyarországi megoldás még így is barátságosabb volt, mint ami a Szovjetunióban történt, ahol a polgári lakások egy-egy szobájába komplett családokat költöztettek, így egyetlen lakásban több család is együtt élt. Nálunk ehelyett a korábban bentlakó cselédek miatt eleve több bejárósra tervezett nagypolgári lakásokat államosítás után válaszfalak beépítésével felszabdalták” – taglalta a fővárosi lakhatási gondok megoldását Kocsis.

Album083 / Fortepan A Mezőgazdasági Múzeum kiállítása a Vajdahunyad várában, 1955. A vadászat már csak azért sem minősült burzsoá kikapcsolódásnak, mert a kommunista elit is előszeretettel ült a lesen.
Album083 / Fortepan 1955.

Még, ha a szovjet elvtársaknál több privát szférát élvezhettek is, az így kialakított apró kis lyukakból a budapestiek inkább menekülni igyekeztek, így a Rákosi-korszak legbrutálisabb éveiben is akadt, ami a háború előtti korszak emlékeként tovább élt és virágzott. Noha a nagypolgári miliőt idéző, „dekadens” kávéházakat a szocialista újjáépítés égisze alatt ripsz-ropsz felszámolták, az éttermeket, büféket pedig államosították az 1940-es évek végére, utóbbiak jelentős részét tovább üzemeltette a Budapesti Vendéglátóipari Vállalat.

Az akkoriban még kifejezetten az úgynevezett »eljáró« társadalmak közé tartozó Magyarország fővárosában ez virágzó üzletet jelentett. Az otthonülés csak az 1960-as évek második felétől harapózott el, igaz, az addig eljáró magyarokból alig másfél évtized alatt olyannyira otthon ülő emberek váltak, hogy a vidéki városokban az 1980-as évek első felétől péntek este 6 órától hétfő reggelig jóformán egy lelket sem lehetett látni az utcán. Ez alól talán csak a színház jelentett kivételt, és mivel a népművelésre a propagandagépezet is nagy hangsúlyt fektetett, az előadásokat akár még a fővárosból is rendszeresen leutaztatták a vidéki települések színházaiba, kultúrházaiba is

– mondja Kocsis.

Album083 / Fortepan A Török kávézó a Károly (Tanács) körút 16.-ban, 1954. 
Album083 / Fortepan A Gyermekvasút (Úttörővasút) Szépjuhászné (Ságvári liget) állomása, 1955.
Album083 / Fortepan 1955.
Album083 / Fortepan A második világháborút követő újjáépítés után a Vígszínházat 1951-ben nyitották újra, a Magyar Néphadsereg Színházaként. A felújítás során az enteriőr nem kapta vissza eredeti díszítését, a pompa csak az 1993–94-es felújítás során költözött vissza a színház belsejébe.

Még, ha a kávéházi kultúrát el is nyelte a háború pusztítása, a Budapesten korábban a városlakók körében virágzó fürdőkultúra csak az addig jóformán egyáltalán nem létező turizmus 1980-as évek végi térnyerésének esett áldozatul. A budapestiek több okból is rendszeresen látogatták a városi fürdőket, aminek voltak praktikus és érzelmi oldalai is. Egyfelől a bérlakások jelentős részében a háború előtt sem volt fürdési lehetőség, a háború után pedig a felszabdalt lakások túlnyomó többségében ugyancsak nem volt fürdőszoba. A fürdőbelépő ma már elképzelhetetlenül olcsó volt, így szinte bárki megtehette, hogy fürdőbe járjon. Másfelől pedig – érvel Kocsis – a kávéházak bezárásával a fürdőkön kívül szép lassan szinte egyetlen olyan közösségi tér sem maradt a városban, ahol az emberek úgy beszélgethettek, hogy közben nem keltettek gyanút.

Galéria
Album083 / Fortepan
Lukács fürdő, 1954.

Az „eljárós” fővárosiakból még Rákosi sem tudott otthonülőket faragni – a szocialista Budapest első évtizede

Fotó megosztása:

Írta: Balázs Zsuzsanna | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/budapesti-propagandaalbum

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik