Belföld

Kifosztott hét nyugdíjast egy veszprémi család, 33 milliót vettek el tőlük

Hátrányos helyzetű idős embereket fosztottak ki egy veszprémi család tagjai, a három férfit és a három nőt elfogták – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján.

 Suszter Tamás rendőr ezredes tájékoztatása szerint idén nyáron egy nő azzal jelentkezett a főkapitányságon, hogy az édesapját fogva tartják, tudatmódosító szerrel kábítják, értékesített ingatlanvagyonának tízmillió forintos ellenértékét pedig kicsalták tőle.

A hat gyanúsítottat a készenléti rendőrséggel és a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve kedden fogták el. AZ MTI azt írja, hogy közülük öt embert letartóztatott a bíróság, egy férfi esetében pedig a fiatal korára tekintettel bűnügyi felügyeletet rendeltek el.

A nyomozás során kiderült, hogy a három férfi és a három nő az elmúlt időszakban hét időskorú, hátrányos helyzetű ember sérelmére követett el bűncselekményt. Barátságot, szerelmet színlelve pénzt csaltak ki az áldozatoktól, a jelenlegi állás szerint összesen mintegy 33 millió 800 ezer forint kárt okoztak a sértetteknek. Ez az összeg a nyomozás további szakaszában jelentősen emelkedhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik