Belföld

Tarlós István nem támogatja a Mi Hazánk által javasolt tisztán listás választást Budapesten

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Kedden benyújtott törvénymódosító javaslatában azt kezdeményezte a Mi Hazánk, hogy a 2014-ig alkalmazott szabályoknak megfelelően ismét a listás szavazatok aránya szerint osszák el a mandátumokat a fővárosi közgyűlés megválasztásakor. Az ötlet először Fodor Gábor dobta be: a Fidesz-alapító, későbbi SZDSZ-es politikus egy Indexen megjelent publicisztikában érvelt a rendszer visszaállítása mellett. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a Mi Hazánk javaslatával valójában a Fidesz próbálja újra módosítani a közgyűlésre vonatkozó választási szabályokat.

Az atv.hu megkérdezte Tarlós Istvántól, mit gondol a Mi Hazánk kezdeményezéséről. A korábbi főpolgármester 2010-2019 között, két ciklusban is vezette várost, azaz, a korábbi listás rendszerben és a jelenleg hatályos választási szisztémában is győzni tudott.

A tisztán listás rendszert a magam részéről nem támogatnám

– jelentette ki Tarlós, hangsúlyozva, hogy ez csak a személyes véleménye.

Megjegyezte, hogy az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló testülete, a Velencei Bizottság nem javasolja, hogy egy évvel a választások előtt változtassanak a választójogi törvényen.

Kérdés tehát, hogy szabad-e, lehet-e 2024 júniusa, az önkormányzati választások előtt még a szabályokon változtatni

– mondta.

A Fidesz-frakció kedden azt mondta az ATV-nek, hogy még nem tárgyaltak a kérdésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik