Belföld

Átírhatják a budapesti választási szabályokat

Kedden benyújtott törvénymódosító javaslatában azt kezdeményezte a Mi Hazánk, hogy a 2014-ig alkalmazott szabályoknak megfelelően ismét a listás szavazatok aránya szerint osszák el a mandátumokat a fővárosi közgyűlés megválasztásakor.

Karácsony Gergely főpolgármester  éles szavakkal bírálta a Mi Hazánk javaslatát. A közösségi médiában szerdán arról írt, szerinte a Fidesz próbálja újra módosítani a közgyűlésre vonatkozó választási szabályokat, ám „még ahhoz is gyávák, hogy saját nevükben adják be a javaslatot, rábízták azt a félfasiszta testvérpártjukra”.

2014-ben eltörölték a listás választást, hogy így csináljanak többséget maguknak, most visszaállítanák a korábbi rendszert, mert abban bíznak, hogy így tudják elvenni az ellenzékét

– értékelte a javaslatot a főpolgármester.

Mikecz Dániel politológus a Népszava kérdésére válaszolva úgy vélekedett: a fővárosi közgyűlés arányos, listás választása nem csak a Mi Hazánknak, de az „ellenzéki összefogáson” kívüli pártoknak, így a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak is kedvezne, amelynek ráadásul magasabb támogatottsága is lehet Budapesten, mint a radiális jobboldalnak.

A szakember szerint a Fidesznek érdekében áll, hogy az arányos rendszerben több párt között oszoljanak meg a fővárosi képviselői helyek, mert így nem feltétlenül lenne meg a közgyűlési többsége az újrázó Karácsony Gergelynek.

Mikecz szerint kívülről ugyanakkor nem ítélhető meg, hogy történt-e egyeztetés a Fidesz és a Mi Hazánk között. A Fidesz számára nincs visszatartó ereje a választások közelségének, hogy változtasson a választási rendszeren. Megtette ezt korábban is, legutóbb a 2022-es parlamenti választás előtt a listaállítás szabályaival – idézte fel a politológus.

László Róbert, a Political Capital választási szakértője rámutatott: semmiféle korlátozás nem szerepel a törvényben, ami arra vonatkozna, hogy mennyi időnek kell eltelnie a választási jogszabályok megváltoztatása és a választás között.

A Political Capital gyorselemzése is kitért arra, amit Karácsony Gergely említett: ahogy 2014-ben, most is a Fidesz aktuális választási esélyei motiválhatják a módosítást. Kilenc éve jók voltak Tarlós István főpolgármesteri újraválasztási esélyei, de a 2014-es európai parlamenti választás budapesti eredményeiből azt lehetett kiolvasni, ha marad a listás választási rendszer, aligha lesz meg mögötte a közgyűlési többség. Ha viszont a kerületi polgármesterek ülhetnek be a közgyűlésbe, illetve további kilenc képviselő csak kompenzációs listáról szerez mandátumot, könnyen összejöhet a többség – és össze is jött. 2019-re azonban Budapesten megerősödött az ellenzék. A főpolgármesteri szék mellett a 23-ból 14 kerületi polgármesteri posztot is elhozva már az ellenzék profitált az öt évvel korábban kialakított rendszerből – írta a Népszava.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik