Belföld

Bilincsben vittek el egy apát, miután rátámadt az általános iskola igazgatóhelyettesére részegen

Részegen támadt az egyik általános iskola igazgatóhelyettesére egy borsodi apa. Az Encsi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi szeptember második felében bement az általános iskolába, majd a gyermekével kapcsolatos aznapi konfliktushelyzet miatt kiabált, és szidni kezdte a tanárokat.

Az apához odament egy szaktanár valamint az igazgatóhelyettes nő, és felszólították, hogy fejezze be a veszekedést, és beszéljék meg mi a probléma. A férfi azonban trágár kijelentéseket tett, és akkor sem fejezte be a balhézást, amikor az igazgatóhelyettes közölte vele, hogy rendőri intézkedést fog kérni.

Az apa elindult kifelé az épületből, a nő azonban felhívta a figyelmét, hogy várja meg a kiérkező rendőröket. Erre férfi felé fordulva közölte, hogy neki senki nem mondja meg, hogy hova mehet, majd nagy erővel meglökte a nőt, aki kibillent az egyensúlyából, de nem esett el.

A támadó a rendőri intézkedés alatt is végig arrogánsan és agresszíven viselkedett, ezért megbilincselték. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért az iskolában balhézó férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik