Belföld europoli

Deutsch Tamás levelet írt az EP-képviselőknek a nemzeti konzultációról

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP) delegációjának vezetője levélben tájékoztatta az uniós parlament képiviselőit pénteken arról, hogy Magyarország nemzeti konzultációt indított az ország önállóságáról Szuverenitásunk védelméről címmel, írja az MTI.

A levélben Deutsch Tamás arról tájékoztatta az Európai Parlament valamennyi képviselőjét, hogy a nemzeti konzultáció kérdései öt, Magyarország biztonságát és szuverenitását közvetlenül érintő területet érintenek.

Ezek között az EP-képviselő felsorolta Magyarország gazdasági függetlenségét, a migrációt és terrorizmust, az Európai Unió és Ukrajna kapcsolatait, a magyar gyermekvédelmi törvény felülvizsgálatát, valamint a politikai korrupciót.

Mint ismeretes, Magyarországon a Fidesz vezette be a nemzeti konzultációkat, melyek célja, hogy iránymutatást adjon a kormány számára a magyar emberek álláspontjáról egyes kiemelten fontos vagy politikai kérdésekben, és megerősítse a kormány mandátumát az Európai Unióval folytatott tárgyalásain

– fogalmazott.

A Fidesz-KDNP kormányai 2010 óta mintegy tucatnyi alkalommal éltek a közvetlen demokrácia ezen eszközével – tette hozzá levelében Deutsch Tamás.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik