Belföld

Az ügyészség szerint nem indokolt nyomozást indítani az Erdogan emberei által Budapesten bántalmazott férfi ügyében

Mustafa Kamaci / ANADOLU AGENCY / AFP
Mustafa Kamaci / ANADOLU AGENCY / AFP

„A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a rendőrség határozatát hivatalból felülvizsgálva megállapította, hogy a feljelentés elutasítására törvényesen és megalapozottan került sor, mivel az ügyben közvádas bűncselekmény gyanúja nem, csak magánvádas eljárásra tartozó könnyű testi sértés gyanúja merülhet fel – közölte a Fővárosi Főügyészség a hvg.hu kérdésére. A lap azt akarta megtudni, a hatóság indokoltnak tartja-e a nyomozás megindítását a török elnök emberei által, augusztus 20-án Budapesten bántalmazott férfi ügyében.

A vádhatóság két hónap gondolkodás után a rendőrségnek adott igazat, amikor megállapította: az ügyben legfeljebb könnyű testi sértés gyanúja merülhet fel.

Mint ismert, Recep Tayyip Erdogan testőrei földre vittek és bántalmaztak egy férfit Budapesten az államalapítás ünnepe alatt, amiért az bemutatott a török elnöknek. Végül a Terrorelhárítási Központnak (TEK) és a rendőrségnek kellett kimenekítenie.

A bántalmazott férfi, Bán Tamás nem tett feljelentést, ám Tóth Bertalan MSZP-s parlamenti képviselő kérdését Polt Péter legfőbb ügyész akként értékelte és a rendőrségre továbbította. A rendőrség szeptemberben elutasította a feljelentést és nem is indított nyomozást, így az sem derült ki, pontosan kik támadtak a férfire.

Kapcsolódó
„A török elnököt biztosan nem érte atrocitás”
Bán Tamás szeptember 20-áig tehetne feljelentést a török elnök vele szemben erőszakoskodó testőrei ellen, de az ügy eddigi kezelése miatt úgy gondolja, ő hamarabb kerülne bajba, mint támadói.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik