Belföld

Leköpte a kalauzt, majd az őt leszállító rendőrökre támadt a nemzetközi vonaton egy bliccelő utas

Három napon belül bíróság elé állította a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség azt a külföldi bliccelőt, aki előbb a kalauzra, majd az őt leszállító rendőrökre is rátámadt a Hegyeshalom felől Budapestre tartó nemzetközi vonaton.

Az ügyészség közleménye szerint a jegyvizsgáló kérte az utastól a jegyet, de mivel nem volt neki, és helyben sem volt hajlandó megvenni a menetjegyet, ezért a kalauz közölte vele, hogy a következő állomáson, Mosonmagyaróváron le kell szállnia a szerelvényről, amelyet a férfi tudomásul vett.

Ezt követően a jegyvizsgáló segítséget kért a vonatkísérő közös szolgálatot ellátó magyar, osztrák és a német rendőröktől a bliccelő személy utazásának megszakítása érdekében.

Az egyik magyar rendőr igazoltatta a férfit, és közölte vele, hogy mivel nincs érvényes jegye, a következő állomáson le kell szállnia. Mosonmagyaróváron a rendőr ismét a vonat elhagyására szólította fel a férfit, aki az egyenruhás és a jegyvizsgáló kíséretében leszállt a vonatról.

A leszállást követően a férfi a rendőr mögött álló kalauz arca felé köpött, és románul kiabálni kezdett. Ezt látva a vonaton tartózkodó, szolgálatot teljesítő további öt rendőr is leszállt a szerelvényről, majd körbevették a férfit, és az aluljáró felé kísérték, hogy ne tudjon visszaszállni a vonatra.

A férfi azonban mindenképp vissza akart szállni a vonatra, ezért az egyik osztrák rendőrt meglökte és a szerelvény felé futott, felszólításra sem állt meg, majd a könyökével a közvetlenül mögötte haladó magyar rendőr irányába ütött, de nem találta el. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért az elkövetőre azzal, hogy határozott időre tiltsák ki Magyarország területéről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik