Belföld

V. Naszályi Márta: A Pénzügyminisztérium engedély nélkül épített be kerületi közterületet a budai Várban

MTVA/Bizományosi: Balaton József
MTVA/Bizományosi: Balaton József

„A Pénzügyminisztérium mindenféle engedély és előzetes egyeztetés nélkül épített be kerületi közterületet a kiemelt beruházás leple alatt. A dolog úgy derült ki, hogy kértek egy telekrendezést, amire a kerület felülvizsgálatot kezdeményezett és kiderült a jelentős túlépítés. Az ingatlan értékbecslése megtörtént, a magyar állam 207 millió forintot fizet a közterületekért” – mondta V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester a Népszavának.

A kormány 2017-ben úgy döntött, hogy felújíttatja a budai Várban található épületét és beköltözteti az egyébként jelenleg egy belvárosi palotában működő minisztériumot. Az építkezés 2020-ban kezdődött, akkor 54 milliárdot szántak rá. Az összeg és az épület menet közben egyre nőtt: az idén nyárra már 100 milliárd felett járó költségekhez augusztusban újabb 4,4 milliárdot írtak hozzá – írja a Népszava. A pénz bútorokra, audiovizuális eszközökre, belsőépítészeti munkákra, piperekiegészítőkre és teakonyhákra kell.

Frissítés

A Népszava cikke alapján készült szemlénk megjelenése után a beruházó, az állami tulajdonú PM-TÉR6 Kft. azt írta lapunknak, hivatalos iratokkal igazolható tény, hogy a beruházás során minden a szükséges engedélyek birtokában, a vonatkozó jogszabályok betartásával történik.

A cég szerint a beruházó, az önkormányzat, valamint az MNV illetékesei közösen tisztázták a telekrendezés részleteit, s többkörös egyeztetés végén állapodtak meg abban, hogy 207,5 millió forintért megvásárolják az érintett területet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik