Belföld

Pénzkazettában hagyta a kulcsot, 12 milliót nyúltak le tőle, amíg a kertben gyomlálgatott

Tizenkét millió forintot zsákmányoltak egy 83 éves lajosmizsei asszonytól, amíg a kertben gyomlálgatott. Az idegen a ház körül ólálkodott és beleskelődött az udvarokra.

Ez meglehetősen zavarta az idős nőt, ezért megkérte a férfit, hogy távozzon. Úgy tűnt, hogy az idegen nem okoz több bosszúságot, ugyanis elment. A  Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az asszony ezután ismét belemerült a munkába, de nem sokára ismét meglátta a férfit, csakhogy ezúttal már sietősen távozott.

Ez gyanús volt neki, ezért besietett a házba, hogy ellenőrizze az értékeit. A megérzése sajnos nem csalt, ugyanis eltűnt a pénzkazettája, amiben 12 millió forintot gyűjtögetett össze az évek során.

A nyugdíjas egyből értesítette a kecskeméti rendőröket, akiknek azt is elmesélte, hogy a kaput és a bejárati ajtót becsukta ugyan, de nem zárta be, így a tolvaj könnyedén bejuthatott. A pénzkazettát ugyan bezárta, de benne hagyta a kulcsát, és nem is rögzítette a fémdobozt.

Egy közeli ingatlanon lévő kamera rögzítette az elkövetőt, akit a felvételek alapján sikerült beazonosítani. A 37 éves férfit jelentős értékre elkövetett lopással gyanúsították meg. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik