Belföld

Kispesten kilakoltattak egy anyukát két gyerekével, Jámbor András a földre került a rendőri intézkedés közben

Ma Kispesten utcára raktak egy családot, egyedülálló édesanyát egy 14 és egy 18 éves gyerekkel. Tartozásuk nem volt

– írja Jámbor András ellenzéki képviselő Facebook-oldalán. Bejegyzése szerint az önkormányzat azért rakta ki őket, mert szerintük összeférhetetlenek voltak a többi lakóval. „A lakók viszont papírt is aláírtak arról, hogy ez nincs így. Néhányukkal konkrétan beszéltünk is, és nem támasztották alá az önkormányzat állításait” – tette hozzá a Párbeszéd – Zöldek frakció tagja. Jámbor András beszámolója szerint a Város Mindenkié aktivistáival megpróbálták megakadályozni a kilakoltatást. Azt is közölte, hogy a családot úgy tették utcára, hogy elhelyezésüket nem biztosították.

Jámbor arról ír, hogy a rendőri túlerő győzött az öt tiltakozó ellen, és hogy bízik benne, hogy az önkormányzat utólag belátja a tévedését. A civil szervezet szerint a „rendőrök sokkolóval fenyegetve, erőszakkal bontották fel az élőláncot”. Jámbor posztjához képet is mellékelt, amelyen az látható, ahogy a földre esik több rendőr között.

Jámbor az rtl.hu-nak azt mondta, hogy a hatóságiak „kihúzták dulakodás után”. A tiltakozásban részt vett Horváth Aladár polgárjogi politikus, a Roma Parlament elnöke is, aki élő videóban is beszámolt az eseményről. Az aktivisták leültek a lakás előtt, majd a rendőrök elvitték őket, miközben azzal fenyegetőztek, hogy ha nem engedik el egymást, kényszert fognak alkalmazni. Az egyik rendőr ekkor húzta elő sokkolóját. Az aktivisták azt kántálták, hogy „ne legyetek kegyetlenek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik