Belföld

Tordai: Hamarosan feloldják a szélerőmű-tilalmat

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Heteken belül megszülethet a szélerőmű-tilalmat érintő megállapodás az Európai Bizottsággal, ám a kormány ezt is koncessziós formában működtetné

– erről beszélt Facebook-videójában Tordai Bence.

A Párbeszéd-Zöldek parlamenti képviselője azt közölte, hogy erről a témáról a gazdasági bizottság energetikai albizottságának – kezdeményezésére összehívott – keddi ülésén esett szó, ahol a szél- és napenergia helyzetéről beszéltek, és tájékoztatást adott a képviselők számára Alföldy-Boruss Márk, az Energetikai Minisztérium helyettes államtitkára.

Tordai tájékoztatása szerint az államtitkár jelezte, hogy közel a megállapodás, miközben nem cáfolta azt az értesülést, miszerint a kormány koncesszióba adná ki a szélerőművek építését és működtetését.

A kabinet egyszer már vállalta, hogy 2023. március 31-ig feloldja a szélerőművek telepítésének tilalmát, ám ezt nem tartotta be. Az Orbán-kormány még 2016-ban lehetetlenítette el a szélerőművek hazai telepítését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik