Belföld

Blikk: családsegítőként dolgozott a mezőkövesdi nő, aki lányával vetette fel a szexvideóit

Közel másfél éven keresztül arra kényszerítette kamaszlányát egy mezőkövesdi anya, hogy gyermeke telefonnal videóra vegye, ahogy ő közösül újdonsült barátjával – írja a Blikk. A cikk szerint a nőt végül a gyermek apja buktatta le: amint tudomást szerzett az eseményekről, azonnal a rendőrségre fordult. A lányt és kisebb testvérét azonnal elvették B. Viktóriától, az eset kirobbanása óta az édesapjukkal élnek.

A Blikk szerint a kétdiplomás B. Viktória hosszú éveken keresztül a helyi családsegítőben dolgozott, előtte pedig egy katolikus iskolában volt tanár. Utolsó munkahelye a Máltai Szeretetszolgálat mezőkövesdi kirendeltsége volt, először helyettes, majd vezető beosztásban. Természetesen amint kitudódott, hogy mit tett, innen is távoznia kellett. Jelenleg alkalmi munkákból él – írja a lap.

A Blikk utolérte a gyerekek apját, aki annyit mondott:

Higgyék el, lenne mit mondanom és szívem szerint kiteregetném a szennyest, de pont a gyerekek miatt nem teszem. Amit ez a nő tett, az borzalmas! A lányom a mai napig pszichológushoz jár. Imádom őt és az öccsét is, remélem, egyszer kiheverik a megrázkódtatást.

A nőt kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják, B. Viktória jogi képviselője, dr. Lichy József a Blikknek azt mondta:

Védencem mindenre kiterjedő beismerő vallomást tett. Rettentően sajnálja, amit tett. A partnerével szakított és nagyon reméli, hogy még láthatja a gyermekeit.

Frissítünk!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az esettel kapcsolatban a lapunkhoz az alábbi közleményt juttatta el:

 

„Amint tudomást szerzett az ellene indult büntetőeljárásról, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat haladéktalanul felfüggesztette intézményvezetői beosztásából B. Viktóriát, aki a mezőkövesdi hajléktalan emberek számára nyitott éjjeli menedéket és nappali melegedőt vezette, rövid idő után pedig az asszony munkaviszonya is megszűnt a karitatív szervezetnél. B. Viktória a családsegítő központból jött át a hajléktalan ellátó intézménybe. Tette összeegyeztethetetlen a Máltai Szeretetszolgálat küldetésével és értékrendjével, ahol munkaviszonya már másfél hónappal ezelőtt megszűnt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik