Belföld

Zavar és csúszás volt, akadt, akinek duplájára nőtt menetidő a pótlóbuszos vasútvonalon

24.hu
24.hu

Az 1-es vasútvonal felújítása több mint egy hónapja tart, azóta buszoznak az utasok Tatabánya és Budapest között. A mai nap azonban még a rutinos pótlóbuszozókat is megzavarta: mától három hétig egyáltalán nem járnak vonatok Tatabánya és Szárliget, illetve Biatorbágy között – tudósít az RTL Híradó.

Riportjukban arról számoltak be:

  • Tatabányán az új pótlóbuszok megtalálása okozott gondot sokaknak
  • Biatorbágyon pedig többen arra panaszkodtak, hogy az új menetrend miatt elkésnek a munkahelyükről.
  • A helyzet eddig egyébként az volt, hogy aki Tatabányáról Budapestre szeretne eljutni, közvetlen buszjárattal mehet Kelenföldig, aki viszont a köztes településekre, például Szárligetre tart, annak másik buszra kell szállnia. Biatorbágyról már vonattal lehet utazni a fővárosba –de volt, aki erről nem tudott.

Akadt olyan, akinek a megváltozott pótlási rend másnak a szokásos utazási idő dupláját jelenti. „Nekem több, m int egy órával több. Eddig egy óra alatt bent voltam a munkahelyemen, most két óra” – panaszolta az egyik utas

A MÁV elismerte, hogy néhány állomáson késések voltak, ami az utasoknak problémát okozhatott. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik