Belföld

17 településen ment el az áram a vihar miatt

Baranyában 13, Csongrád-Csanád vármegyében pedig négy településen nincs áram a viharos időjárásban elektromos vezetékre dőlt fák miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője péntek késő délután az MTI-vel. Mukics Dániel tájékoztatása szerint az áramkimaradás mintegy 5 ezer fogyasztási helyet érint, és a tűzoltók folyamatosan tisztítják meg az elektromos vezetékek környékét a faágaktól, hogy az áramszolgáltató mielőbb helyre tudja állítani az ellátást.

Az OKF szóvivője elmondta, hogy a viharos szél miatt országszerte 160 esetben avatkoztak be a tűzoltók, és még több mint száz helyre kell kivonulniuk a következő órákban. A legtöbb esetben útra, kerítésre, elektromos vezetékre dőlt fák miatt érkezett riasztás a katasztrófavédelem ügyeletére, illetve több esetben épületekben is keletkezett kár.

Elmondta, hogy a Baranya vármegyei Dencsházán egy templom kétszer négyméteres csúcsdíszét fújta le a szél, míg a vihar miatt a helyi iskola kéménye is ledőlt, emiatt az épület fűthetetlenné vált. A megyében 47 családi házban keletkezett kár, tetőket, kéményeket bontott meg az erős szél.

Szegeden egy általános iskola tetejét bontotta meg a viharos szél, míg a bajai Rókus utcai kórház tetején a napelemtáblákat szakította le a szél 30 négyzetméteren. Ennek során néhány tábla leesett, és a környező épületekben is kárt okoztak, illetve több helyen elektromos vezetékek is leszakadtak – sorolta a szóvivő.

A katasztrófavédelem honlapján olvasható tájékoztatás szerint a vihar elsősorban a déli vármegyékben, de a Balaton-környékén is sok gondot okozott, Szántód és Zamárdi között, valamint Tihanyban kidőlt fák akadályozták a forgalmat, a tihanyi révnél pedig egy távközlési oszlop dőlt az útra.

A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik