Belföld

Elítélték a hatéves kislányát erőszakoló férfit, aki pokollá tette párjával a kisgyermekei életét

Kilenc év fegyházat kapott az az esztergomi  férfi, aki valóságos pokollá tette élettársával a kisgyermekei életét. A férfi párja másfél év felfüggesztettet kapott, mivel ezt mindenki tudomásul vette, így ez azonnal jogerőre is emelkedett.

dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője lapunkkal azt közölte, hogy a férfi 2019  júniusa és 2020 júniusa között élettársi kapcsolatban élt a nővel, és annak a korábbi kapcsolatából született tizenegy éves kisfiával, és a közös, hatéves kislányukkal.

A részeges pár gyakran veszekedett a gyermekeik jelenlétében, és a férfi volt, hogy előttük is bántalmazta a párját. Az elkövetők több alkalommal is azzal büntették a kisgyermekeiket, hogy hosszasan térdelniük kellett, és fakanállal ütötték őket. A gyermekeik mosdatlanul, szennyezett ruhában és éhesen jártak óvodába és iskolába.

Több alkalommal volt olyan eset is, hogy az elsőrendű vádlott szexuális cselekményt végzett a lányával.

– fogalmazott közleményében az ügyész.

Az ügyészség folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette, valamint kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt állította bíróság elé a férfit. A nőt pedig kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolta meg. Az ügyész elmondta, hogy a nő beismerte közülük a tettét.

A bíróság kilenc év fegyházra és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit azzal, hogy minden olyan tevékenységtől eltiltotta, amely során 18 év alatti személlyel foglalkozhatna. A párja másfél év börtönt kapott, négy évre felfüggesztve. Emellett őt is eltiltották  a közügyektől, és minden olyan tevékenységtől, ahol gyerekekkel foglalkozhatna.

Az ügyészség súlyosabb büntetést kért az apára, aki a védőjével együtt felmentésért fellebbezett. A nő esetében mindenki tudomásul vette a döntést, így az jogerős.

Kapcsolódó
Nyolc kiló volt a két és fél éves csepregi kisfiú, amikor meghalt – vallottak a szülők
Életfogytiglant kaphatnak a minősített emberöléssel vádolt többgyermekes huszonéves szülők, akiknek újabb gyermekük született az eljárás alatt. Csak erős idegzetűeknek!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik