Meghalt a kórházban az a 11 éves kisfiú, aki súlyos sérüléseket szenvedett, amikor kigyulladt egy családi ház Budakeszin – írja a Bors.
A tűzesethez kedden hajnali négy óra körül riasztották a tűzoltókat. Kiderült, hogy a felnőttek ki tudtak menekülni az épületből, az egyik gyermek az ablakon mászott ki, a másik azonban a szobájában rekedt. A tűzoltók megtalálták a házban a gyermeket, akit ölben, a lángtengeren keresztül vittek ki a házból, és azonnal megkezdték az ellátását az épületen kívül.
A kisfiút a helyszínen újraélesztették, a Bors szerint bár életveszélyes állapotban, kórházba tudták szállítani a gyereket, az orvosok minden igyekezete ellenére életét vesztette.
A kisfiút egykori iskolája is gyászolja. Az intézmény a közösségi oldalán azt írta:
Mély fájdalommal tájékoztatunk Benneteket a szomorú hírről, Sz. Levente 6.a osztályos tanulónkat, aranyos, kedves, okos, csupa mosoly büszkeségünket elvesztettük.