Belföld

Videón, ahogy ki akarják rángatni a szerb drukkereket a fradisták a taxiból, és ököllel ütik őket

Vádat emelt a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik több hazai drukker társukkal együtt szerb szurkolókra támadtak tavaly októberben, a Ferencváros – Crvena Zvezda Európa-Liga mérkőzés előtt,

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az esettel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a taxis felé tő férfi beismerte a bűnösségét, a tettét pedig az ittasságával magyarázta.

A másik vádlott tagadta a bűnösségét, és azt állította, hogy kíváncsiságból ment oda a járműhöz, és csak benézett az ablakon

– mondta az ügyész.

A vádirat szerint egy taxi érkezett a stadion előtti szervizútra szerb drukkerekkel a meccs előtt. Azt látva több magyar szurkoló is a taxihoz rohant, hogy kirángassák és bántalmazzák a benne lévő utasokat.

Ennek érdekében kinyitották a taxi mindkét hátsó ajtaját és megpróbálták a bent ülő szerb szurkolókat kihúzni az autóból, miközben többször ütöttek és rúgtak is feléjük. Az egyik vádlott ezután több társával együtt felnyitotta a taxi csomagtartóját, és onnan próbálták elérni a hátsó ülésen ülő szurkolókat. Eközben a másik terhelt a vezető ülés lehúzott ablakán keresztül, ököllel a taxisofőr felé ütött.

A vádlottak és társaik a támadással csak akkor hagytak fel, amikor a mérkőzést biztosító rendőri egységek a helyszínre érkeztek. A rendőröket észlelve, valamennyi garázda elmenekült.

Az ügyészség büntetővégzésben meghozandó felfüggesztett börtönbüntetést kért a csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolt két férfire, azzal, hogy tiltsák ki őket a Magyar Labdarúgó Szövetség és az Európai Labdarúgó Szövetség által, Magyarországon megrendezésre kerülő labdarúgó mérkőzésekről.

Olvasói sztorik