Belföld

Az állami építési beruházási törvényről vitázik a parlament kedden

Háromnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, így kedden ismét tárgyalja az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényt, amelyet a köztársasági elnök a jogszabály júliusi elfogadása után normakontrollra küldött. Az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a napirend elfogadása után közel három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el.

Vita lesz a törvényalkotási bizottság módosító javaslatáról és jelentéséről, amelyet az állami építési beruházási törvényhez nyújtott be. A még júliusban elfogadott jogszabályt Novák Katalin államfő nem írta alá, hanem előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte.

A testület szerint alaptörvény-ellenes a ki nem hirdetett szabályozás, mert a jogalkotó általános felhatalmazást adott a törvénytől való eltérésre, ám nem beazonosítható, hogy pontosan mely szabályok alól, milyen feltételek mentén enged eltérést, így a miniszteri hatáskör terjedelme, korlátai nem tisztázottak, a polgárok számára nem megismerhetők, nem kiszámíthatók.

A most benyújtott módosító indítvány a törvényalkotási bizottság szerint megfelel az Alkotmánybíróság döntésének: egyes konkrétan meghatározott kötelezettségek alól adhatna mentesítést a kormány az állami beruházás egyes meghatározott szereplőinek.

Két törvényjavaslat bizottsági jelentését és összegző módosító javaslatát is megvitatja a parlament. A magyar építészet napjáról szóló határozati javaslat alapján december 16., Kós Károly születésének napja lenne a magyar építészet napja. Tárgyalják az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló előterjesztést is, amely 78 törvény módosításával az állam vállalkozásokkal szembeni, felesleges és szükségtelen intézkedéseinek leépítését célozza.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik