Belföld

Darázsirtót kellett hívni: 40 ezer állat törte át egy 75 éves férfi plafonját Tápiószelén

Getty Images
Getty Images
Horrorisztikus jelenetek játszódtak le.

Többször is megcsípték a darazsak az idős tápiószelei férfit, míg végül egy szakember segített rajta, írja a Blikk. A több tízezer darázs a férfi hálószobájába telepedett le, a plafonból bújtak elő, mivel a fészkük áttörte a plafont. Boros Tibor méhraj befogó, darázsirtó megszólalt a Blikknek, azt mondta:

Azzal hívtak ki, hogy a darazsak ellepték a hálószobát. Eleinte csupán egyet említettek, de gyorsan kiderült, hogy három fészekről van szó. A két sarkán és középen is átrágták a plafont. Az egyiknél ráadásul már kívül is elkezdtek építkezni. Összesen több mint negyvenezer darazsat távolítottam el belőlük. Ilyenkor néhány napig még a hazatérő rovarok megjelennek, de aztán örökre megszűnik a probléma.

A lap szerint a házigazda beázásnak hitte az előszoba mennyezetén lévő foltot, így nem foglalkozott vele: kiderült, ott már csak a festék tartotta vissza az állatokat az áttöréstől.

Befogni nem lehet a darazsakat, ilyenkor mindegyik példány elpusztul

– magyarázta a méhész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik