Belföld

Letöltendőt kértek a Baross utcai kisboltosra, aki miatt meghalt egy üzletkötő, amikor rászakadt a galéria

police.hu
police.hu

Halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt állítja bíróság elé a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség azt a 60 éves üzlettulajdonost, akinek a galériája 2021 decemberében rászakadt egy üzletkötőre és egy alkalmazottra a Baross utcában.

Az ott dolgozó nő könnyű sérülésekkel megúszta, de a romok alól kihúzott férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott panasszal élt a gyanúsítással szemben, vallomást nem tett, később pedig magánszakértői véleményt csatolt be a védőjével, ami arra irányult, hogy nem ő, hanem a korábbi építtető lehet felelős a kivitelezési hibákért.

A vádirat szerint T. József már közel húsz éve üzemeltette a tulajdonában lévő kisboltot, ami egy galériázott helyiségben működött. A tulaj nem rendelkezett a galéria terhelhetőségére vonatkozó adatokkal, ennek ellenére azt raktárként használta, és rendszeresen ott tárolta a nagyobb mennyiségben beszerzett árut.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint 2021 december 28-án délelőtt leszakadt a szerkezetéhez és szilárdságához képest túlterhelt galéria, és annak szerkezete, valamint a galérián tárolt dolgok az üzletben tartózkodó alkalmazottra, valamint az akkor szintén az üzletben tartózkodó üzletkötőre zuhantak. A dolgozó könnyű sérüléseket szenvedett, de a törmelékek alá szoruló üzletkötő életét vesztette. A tragikus kimenetelű baleset azért következett be, mert a terhelt megszegte a munkavédelmi rendelkezéseket, ezen belül nem gondoskodott a megfelelő szerkezetű és szilárdságú galériaszint kialakításáról, illetve nem alakított ki megfelelő raktárat az üzletben tárolt áruk részére.

A 60 éves férfi a fenti mulasztásával megszegte a foglalkozása szabályait, amely közvetlen ok-okozati összefüggésben állt a halálos eredménnyel, illetve sérüléssel. Az ügyészség fogházbüntetést kért a kisbolt tulajdonosára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik