Belföld

Csajozás közben elkérte ismerősétől zenét hallgatni a mobilt, majd elutalt vele 19 milliót a saját számlájára

Kölcsönkért mobiltelefonnal utalt 19 millió forintot ismerőse számlájáról a sajátjára egy budapesti férfi. Az újbudai rendőrök információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, valamint lopás vétség miatt folytatott eljárást az ügyben.

A BRFK közleménye szerint a férfi két nő társaságában italozott ismerősével annak újbudai lakásán. Elkérte a házigazdától a mobiltelefonját, hogy zenét tudjanak hallgatni róla, de elvitte a készüléket, és azzal három részletben 19 millió forintot utalt a tulajdonos számlájáról a magáéra. A bűncselekmény elkövetését segítette, hogy a telefonra beállított netbank belépési kódja megegyezett a készülék feloldókódjával.

A rendőrök a feltételezett elkövető számlájáról több mint 18 millió forintot tudtak lefoglalni, amit visszaadtak a gazdájának. A bűncselekményekkel gyanúsítható férfi körözését tavaly augusztus 25-én rendelték el. B. Loránd március 29-én egy másik ügyből kifolyólag jelent meg az V. kerületi kapitányságon, ahol azonnal elfogták.

Az újbudai nyomozók a férfit információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, valamint lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. B. Loránd a bűncselekmények elkövetését beismerte, azonban érdemi vallomást nem tett. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik