Belföld

Visszakérik Láng Zsolt fizetését, mert nem járt be az fb-ülésekre

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Visszakéri a felvett tiszteletdíját Láng Zsolt fideszes politikustól a Budapesti Közművek, mivel hiába volt felügyelőbizottsági tag a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő társaságnál, elmulasztotta a tisztséggel járó, jogszabályban rögzített feladatainak teljesítését – derül ki a Budapesti Közművek felhívásából, amit a telex.hu szúrt ki.

A korábbi II. kerületi polgármester, jelenleg fideszes országgyűlési képviselőként dogozó Láng Zsolt 2019 decembere és 2022 májusa között BVH Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt-ben, később a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt-ben volt felügyelő bizottsági tag. A társaságok azonban azt állapították meg a jegyzőkönyveikből, hogy Láng több esetben vagy egyáltalán nem jelent meg a bizottsági üléseken, sokszor késve érkezett, valamint a napirendi pontok érdemi tárgyalása előtt távozott. Ez alapján arra jutottak, hogy a képviselő a két és fél éves időszakban a felügyelőbizottsági ülések közel felén nem dolgozott. Ennek ellenére felvette a neki járó pénzt: összesen 6,17 millió forintot.

A Budapesti Közművek némi iróniával azt írja, megértik, hogy

elfoglalt politikusként nem tudott időt szánni arra, hogy havi egy alkalommal megjelenjen az üléseken.

Ugyanakkor azt gondolják, hogy Láng nem az a fajta ember, aki úgy veszi fel a fizetését, hogy nem dolgozott meg érte.

„Joggal feltételezhető, hogy Láng Zsolt úr nem várhatja el a foxi-maxi jelleggel, munka nélkül általa felvett adófizetői közpénzt. A képviselő úrtól beérkező teljes összeget a köztisztasági dolgozóink munkafeltételeinek további javítására fogjuk fordítani”

– írják közleményükben, felhívva a képviselő figyelmét, ha 8 napon belül nem történik meg a tranzakció, akkor kénytelenek lesznek jogi lépéseket tenni.

Pedig Láng Zsolt papíron rengeteget dolgozott, legalább is amikor II. kerületnél volt polgármester. Ez a szabadságmegváltásoknál derült ki, amikor összesen 154 szabadnapja után 7,3 milliós forintos számlát nyújtott be az önkormányzathoz. Ez úgy jöhetett össze, hogy akkor sem írta ki magát szabadságra, amikor például Franciaországba ment meccset nézni a foci Eb-n.

A Budapesti Közművek közleményére visszatérve, a foxi-maxi jelzőt a társaság vezérigazgatója, Mártha Imre használta egy héttel korábban, mégpedig éppen Láng Zsolt főnökére, Kocsis Máté frakcióvezetőt illette ezzel, aki amiatt bírálta Márthát, mert 7,8 milliós prémiumot vett fel.

Néztem mit írt Kocsis Máté egzisztencia-politikus úr, aki életében nem dolgozott nagyvállalatnál, komolyabb vállalkozásban vagy egyéb, a gazdasági életben hasznos helyen. „Ha majd egyszer sikerül neki elvégezni az angliai Cambridge-i egyetemet (nekem ösztöndíjjal sikerült) és évtizedekig többezer fős hazai és nemzetközi közmű társaságokat irányítani akkor érdemes lesz figyelni a gazdasági, cégvezetési ügyekkel kapcsolatos mondanivalójára. Kocsis szerepe addig „csak foxi-maxi jelentőségű ebben a kérdésben.

– írta a Budapesti Közművek vezérigazgatója, aki elmondása szerint Kocsis helyében élénken érdeklődne az állami energetika összeomló ügyfélszolgálatai és a kisiklott vasúti közlekedés illetékesei körében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik