Gyertyagyújtással emlékeztek a vasárnap elhunyt, korábbi köztársasági elnökre, Sólyom Lászlóra hétfő este a Sándor-palotánál. Farkas Norbert fotóriporterünk képein látható, hogy Karácsony Gergely, Navracsics Tibor és Deutsch Tamás is részt vett a Schiffer András és Hont András által szervezett eseményen.
Vasárnap, 81 éves korában elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár.
Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsett, ott is végezte jogi tanulmányait, diplomát 1964-ben szerzett. Kutatási területe: a polgári jog története, összehasonlító polgári jog, alkotmányjog. Kezdettől fogva részt vett a Duna-mozgalomban, a Duna Kör alapító tagja volt, a ’80-as évek elejétől a nem hivatalos környezetvédő mozgalmak jogi tanácsadója. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, 1989-ben elnökségi tagja volt, tevékenyen részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában is.
1989. november 24-én az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta, ezért párttagságáról és minden társadalmi szervezetben való tagságáról lemondott. 1990-től 1998-ig, mandátuma lejártáig háromszor választották meg elnöknek, vezetésével az Alkotmánybíróság több fontos kérdésben hozott határozatot.
Az Országgyűlés 2005. június 7-én a harmadik köztársaság harmadik elnökévé választotta.