Belföld

Leállították az állami örökbefogadó tanfolyamokat – cáfol a Belügy

Getty Images
Getty Images

Cikkünk frissült! 

A Belügyminisztérium által elrendelt beszerzési tilalom miatt sok minden más mellett szünetelnek az állami örökbefogadó tanfolyamok – tudta meg a hvg.hu. 

A lap cikke szerint az elmúlt napokban üzenetet kapott több olyan leendő szülő is, aki korábban jelentkezett valamelyik területi gyerekvédelmi szakszolgálat örökbefogadó tanfolyamára.

A hvg.hu úgy tudja, a levélben szereplő beszerzési tilalomra hivatkozva ideiglenesen az egész országban leállították az állami örökbefogadó tanfolyamokat. Hogy a felfüggesztés pontosan mennyi ideig tart, még nem világos. Az ok viszont úgy tűnik: elfogyott a rendelkezésre álló keret.

Frissítés!

Nincs változás az örökbefogadói képzések szervezésében, közölte a Belügyminisztérium, miután a hvg.hu arról írt, hogy a beszerzési stopjának estek áldozatul az állami örökbefogadó tanfolyamok. Belügyminisztérium közleményében azt írja, hogy az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat, mint az örökbefogadói képzések megszervezéséért felelős szerv 2023. szeptember 28-án téves tájékoztatást adott a területi igazgatóságai számára a képzések lebonyolításával kapcsolatban, melyet 2023. október 5-én visszavont. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat az örökbefogadási képzéseket változatlanul megszervezi. A téves tartalmú tájékoztatás miatt a személyes felelősségre vonás megtörtént.

A cikkben emlékeztetnek, Magyarországon, mint mindenhol a világon, az örökbefogadásnak szigorú feltételei vannak. A pszichológiai és orvosi vizsgálaton kívül a leendő szülők jövedelmi helyzetét és környezetét is vizsgálják, ezután kellett elvégezniük a felkészítő tanfolyamot. Ez utóbbi esetében azért már csak a múltidő indokolt, mert az Országgyűlés két éve úgy döntött, hogy eltörli a kötelezettséget.

A leendő szülők 40 órás képzése azóta már csak „ajánlott”, nem feltétele annak, hogy valaki gyereket fogadjon örökbe. A képviselők emellett arra is rábólintottak, hogy mindenkinek ingyenes legyen az addig 60-80 ezer forintba kerülő képzés. A szülőknek ezen nem pelenkázási praktikákat és hasonlókat tanítanak, hanem többek között arról tanulnak, hogyan és mikor mondják el a gyereknek, hogy örökbe fogadták, vagy, hogy előtte is volt élete, amit nem tabuként, hanem pozitívumként kell értékelni.

Azzal, hogy a tanfolyam mennyire fontos, a legtöbb örökbefogadásra jelentkező is tisztában van, hiszen a kormány döntésre ellenére továbbra is sokan jelentkeznek az oktatásra.

Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (OKGY) a lap megkeresésére azt írta, kiemelten fontosnak tartják az örökbefogadói tanfolyamok elérhetőségét minden, az országban örökbefogadásra jelentkezőnek. Hozzátették:

az október hónaptól kezdődő örökbefogadásra felkészítő tanfolyamok megszervezése folyamatban van.

Kapcsolódó
Felkészítettek arra, hogy a gyerek majd azt mondja: nem vagytok a szüleim
Zoli örökbefogadott gyerekből lett örökbefogadó szülő. Feleségével azt mondják, ha nem lett volna muszáj, biztosan nem mennek el a most fakultatívvá tett örökbefogadói tanfolyamra, utólag viszont tudják, sokat veszítettek volna. Riport egy isaszegi családról, akik azt szeretnék, legyen természetes az örökbefogadás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik