Belföld

Egy év után újra van melegvíz az ELTE lágymányosi campusán

Az ELTE oktatási épületeiben még egy évvel ezelőtt energiatakarékossági okokból állították le a központi melegvíz-szolgáltatást, amit az intézmény 24.hu-nak küldött tájékoztatása szerint idén szeptemberben, az őszi szemeszter kezdetén minden épületben újraindítottak.

Kivételt egyedül a lágymányosi campus épületei jelentettek, ahol a FŐTÁV árainak jelentős csökkenése nyomán október elején indulhatott újra a szolgáltatás

– közölte lapunkkal az ELTE. Az egyetemet azt követően kerestük meg, hogy egy, az ELTE munkatársai által működtetett Facebook-oldalon arról számoltak be, hogy az egyetem természettudományi karán a melegvíz és a hidegvíz rendszerek között átjárás keletkezett, és a tisztításhoz felhasznált vegyszer átkerült a hidegvíz rendszerbe is.

Az említett bejegyzésben idézték az üzemeltetés tájékoztatását is, amelyben többek közt az szerepelt, hogy az épület vízrendszerének állapota nem tette lehetővé az incidens nélküli indulást.

A munka során vegyszeresen tisztításra kerültek a melegvíz tartályok, valamint a csővezetékek, ezt követően pedig a rendszer átöblítése is megtörtént

– írták. A bejegyzés szerint az azóta elvégzett mérések szerint a víz már iható.

Az újraindítás körüli problémákkal kapcsolatban az ELTE lapunknak azt írta: „a csaknem 30 éves vízvezeték-rendszerben műszaki problémák léptek fel, amelyeket az ELTE Műszaki Főigazgatóság munkatársai a lehető leghamarabb elhárítottak. Egészségkárosodás nem történt, a kampuszon a víz minősége megfelelő.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik