Az rtl.hu úgy értesült, hogy ágyi poloskák jelentek meg a budapesti Szent Margit Kórházban. „A Budapesti Szent Margit Kórházban az egyik belgyógyászati osztályon, vélelmezetten beteg által behurcolt, sporadikus esetként észleltek ágyi poloska fertőzést, járványról nem beszélhetünk” – írta az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) a portál kérdésére.
Az intézmény vezetése a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása céljából szigorított higiénés szabályokat léptetett életbe, az érintett területről tisztaüres helyiségbe költözött át az osztály valamennyi betege – tették hozzá. Azt is közölték, hogy minden beteg tiszta ágyneműt és hálóruhát is kapott.
Az érintett kórtermeket, illetve a szomszédos helyiségeket zárlat alá helyezték a fertőtlenítés időtartamára
„A rovarirtás első fázisa már megtörtént, melyet egy újabb rovatirtás követ az idevonatkozó előírásoknak megfelelően. Ezek után kerül sor a teljes terület fertőtlenítő nagytakarítására, ezt követően az osztály visszaköltözik az eredeti helyére. Preventív céllal nem csak a kórtermek, hanem az osztály valamennyi helyiségének fertőtlenítése is megtörténik. Fenti ok miatt beteget hazaküldeni, vagy más intézménybe áthelyezni nem vált szükségessé” – közölte az OKFÖ.