Belföld

Repülővel hozták haza Nagy-Britanniából a drogkereskedelem miatt négy éve bujkáló férfit

police.hu
police.hu

Közel négy év után, Nagy-Britanniában fogták el azt a férfit, akinek 45 millió forintnyi kábítószert találtak korábban a budapesti rendőrök a kocsijában.

A BRFK közleménye szerint öt évvel ezelőtt egy jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatott ügyében merült fel annak a gyanúja, hogy S. Dániel 2019 májusától az év novemberéig amfetaminnal kereskedett.

Az akkor 29 éves férfi az értékesítésre szánt kábítószer jelentős részét a Budapest különböző helyein leparkolt, hozzá köthető személygépkocsik csomagtartójában, másik részét pedig a zuglói lakóhelyén tárolta.

A családtagjai jelenlétében megtartott házkutatáson a rendőrök 1473,57 gramm kokaint és 108 darab MDMA tartalmú tablettát, továbbá a kábítószer porciózásához használt eszközöket találtak és foglaltak le. A nyomozók 32 darab téglatest formájú, vákuumcsomagolt, összesen 6387,24 gramm amfetamint találtak az Obsitos utcában parkoló kocsiban.  A két helyszínen lefoglalt összes kábítószer piaci értéke 45 millió forint.

A nyomozás addigi szakaszában S. Dániel tartózkodási helye ismeretlen volt, ezért 2019. november 27-én magyarországi, majd 2020. november 4-én európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodával történő együttműködés eredményeként gyanú merült fel arra, hogy S. Dániel az Egyesült Királyságban tartózkodik. Nemzetközi kapcsolatok segítségével a férfit a szigetországban fogták el pár nappal ezelőtt, majd Magyarországra szállították, a bíróság pedig letartóztatta a gyanúsítotti kihallgatása során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik