Belföld

Brutálisan összevert négy fegyőr egy rabot, életveszélyes állapotban vitték kórházba

Eszméletlenre vertek a börtönőrök egy rabot az egyik kelet-magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazás és életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indítványozta négy börtönőr letartóztatását.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy mind a négy gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyész tájékoztatása szerint a vagyon elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt egy szabadságvesztés büntetését töltő középkorú fogvatartott szeptember 25-én, a figyelmeztetések ellenére megint megszegte az intézeti szabályokat.

Mindezt észlelte a felügyelet, és két börtönőr, akik testi kényszert és bilincset alkalmaztak a rabbal szemben. A megalapozott gyanú szerint ezt követően a felügyelők – akikhez később még két társuk is csatlakozott – túllépték a jogszerű intézkedés kereteit és többször is megütötték a férfit. A megvert fegyencet életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők.

Kapcsolódó
Súlyosan összevertek egy rabot a pálhalmai börtönben
Másfél év börtönt kértek bűnösségét beismerő rabra.

Frissítünk!

Makula György, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának kommunikációs vezetője az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a büntetés-végrehajtási szervezet elítéli a fogvatartottak bántalmazását. „Az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok, amelyek ellen szervezetünk minden rendelkezésünkre álló eszközzel fellép” .

 

Hozzátette, a büntetés-végrehajtási szervezet kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkatársai még a legkevésbé együttműködő, verbális vagy akár fizikai agressziót tanúsító fogvatartottak esetében is higgadtan, jogszerűen és szakszerűen intézkedjenek. A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben történt rendkívüli eseménnyel kapcsolatban a börtön a szükséges intézkedéseket megtette, az intézet parancsnoka az érintett állománytagokkal szemben fegyelmi eljárást rendelt el, és felmentette őket szolgálati beosztásukból.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik