A szentendrei körzeti megbízott három célzott lövése állította meg egy menekülő embercsempész gépjárművét. A sofőr kilenc illegális migránssal 84 percen át, 176 kilométeren keresztül menekült a rendőrök elől – írja a police.hu.
Reflektorral közlekedő Audira figyeltek fel a rendőrök Kiskunmajsa külterületén szerda éjszaka. A kombi vezetője nem állt meg a rendőrök jelzésére, követni kezdték.
„A Kiskunmajsa – Jászszentlászló – M5 Kiskunfélegyháza-Dél – Budapest – 11-es számú főút – Szentendre útvonalon rendre váltották egymást a megkülönböztető jelzéseiket együttesen használó rendőrségi gépjárművek az Audi mögött. Az ámokfutót Szentendrén, a 11-es számú főút és a Rózsa utca kereszteződésénél egy, az úton keresztbe állított rendőrautó is megpróbálta feltartóztatni. A menekülő ráhúzta a gépkocsit az úton álló egyik rendőrre, aki három célzott lövést adott le a járműre” – írják a rendőrség oldalán.
A találatok ellenére az autó tovább haladt Visegrád felé. Sebessége folyamatosan csökkent, majd 2,8 kilométerre a lövések leadásának helyszínétől, Szentendre, Bükkös part utca és Dunakanyar körút kereszteződésénél mozgásképtelenné vált – jobb első kerekének abroncsát „leeresztette” a rendőr lövése. A sofőr kiugrott a kocsiból, elmenekült. A hátrahagyott járműben a rendőrök kilenc, magukat szír állampolgárnak nevező férfit találtak, jogszerű magyarországi tartózkodásukat egyikük sem tudta igazolni.
Az illegális migránsok – elmondásuk szerint – valahol Zomborral szemben, az ideiglenes biztonsági határzáron átvergődve jutottak Magyarország területére. Szlovákiába történő szállításukért fejenként 1 200 eurót kellett letétbe helyezniük még Törökországban.
Az embercsempészt keresik a rendőrök, az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A rendőri intézkedés során személyi sérülés nem történt.