Belföld

Jogerősen 12 évet kapott a nyíregyházi apagyilkos

policei.hu
policei.hu

Jogerősen 12 év szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki közel négy évvel ezelőtt megölte az apját Nyíregyházán. Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy az elsőfokú bíróság részben megalapozott tényállást állapított meg, azonban kisebb felderítetlenség is tapasztalható volt az eljárás során.

Ezeket a másodfokú eljárásban az ítélőtábla orvosolta: bizonyítást vett fel és meghallgatta az orvosszakértőt. Ez alapján már megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság törvényesen következtetett az elkövető bűnösségére és helyes a cselekményeinek a minősítése is.

Az ítélőtábla súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a férfi bódult állapotban, közeli hozzátartozó sérelmére követte el a cselekményét. A bíróság kiemelte azt is, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de országosan is megnövekedett az emberölések száma, a társadalom védelme érdekében szükség van a szigorításra.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék tíz év börtönre, és két év járművezetéstől eltiltásra ítélte a férfit emberölés bűntette, testi sértés bűntette és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a tettes és védője enyhítésért fellebbezett.

A vádirat szerint a fiatal édesapja befogadott egy helyi családot a nyíregyházi családi házába, akik az emeleti részen laktak. A fiúnak megtetszett a család 15 éves lánya, akihez közeledni próbált, de kapcsolat nem alakult ki közöttük. 2019 november 6-án éjjel a fiú ittasan és bódító hatású gyógyszerek bevétele után érkezett meg az édesapjához, ahol az emeleten találta a lány alvó bátyját.

A férfit lerántotta a szőnyegre, és miközben többször is arcon ütötte azzal fenyegette, hogy megöli, mert úgy gondolta, hogy felelős azért, hogy a húgával nem sikerült közelebbi viszonyba kerülnie. Fojtogatta a lány bátyját, majd ököllel többször is megütötte.

A dulakodást észlelte a támadó földszinten alvó édesapja, aki felszaladt az emeletre, és számon kérte fiát, miért terrorizálja a fent lakó családot. A férfi ezt követően az apjára támadt, ráült a mellkasára és többször is arcon vágta.

Ezt követően felvett a földről egy fém ruhafogast, s többször is fejbe ütötte vele az idős férfit, majd a fogas fém nyelét az édesapja nyakára szorította és úgy fojtogatta. A hangzavarra megjelent az emeleten az idős férfi élettársa, aki lerántotta apjáról a férfit és lezavarta a szobájába.

A támadó ezt követően a földszinten lévő konyhában magához vett egy konyhakést és továbbra is megöléssel fenyegette apját. Majd a késeket letéve elkezdett a konyhában törni, zúzni. Az apja ezt hallva, bement a konyhába, hogy megakadályozza a fiát a további rongálásban.

A fia ekkor magához vett egy konyhakést és azzal közepes erővel, a bordák alatt megszúrta az édesapját, aki a vérveszteség miatt – az orvosi beavatkozás ellenére – a hajnali órákban a kórházban meghalt. A támadó ezt követően kocsiba ült, s az édesanyjához akart hajtani, azonban a rendőrjárőr igazoltatta, majd előállította.+

Ajánlott videó

Olvasói sztorik