Belföld

Zuglói késelő: „Nem akartam megölni a válófélben lévő nejem új barátját, csak hiányoztak a gyerekeim”

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal az L. Attilával szemben, aki több mint két évvel ezelőtt késsel támadt a válófélben lévő feleségére és annak barátjára Zuglóban, akit majdnem megölt.

Rab Ferenc, a  Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott beismerte a támadást, de azt tagadta, hogy meg akarta volna ölni a másik férfit.

A vádirat szerint a 46 éves férfinek hét évvel ezelőtt romlott meg a kapcsolata az akkori feleségével. A nőnek elege lett a volt párja sorozatos agresszív viselkedéséből, ezért 2019-ben beadta a válókeresetet és elköltözött.

Az asszony az elköltözése utáni években találkozgatni kezdett a férje egyik volt barátjával. Az ominózus este is találkoztak, majd hajnalban a nő zuglói lakóhelyére mentek kocsival és leparkoltak a ház előtt. Ekkor L. Attila előzetes megbeszélés nélkül szintén a ház elé ment, ahol meglátta a válófélben lévő feleségét a volt barátjával. Mérgében magához vette a kocsijában lévő kést, majd a pár felé indult, miközben hangosan szidalmazta őket. 

A féltékeny férfi hadonászva megvágta a nő karját, majd a nőt védő volt barátjára támadt, és többször is megszúrta. A két férfi között dulakodás alakult ki, amely során a vádlott még többször megszúrta a másikat. Úgy tudjuk, hogy L. Attila kilencszer szúrta, illetve vágta meg az áldozatát. Végül a nő házból kirohanó apjának sikerült lefegyverezni az őrjöngőt, aki autójával elmenekült.

A nő könnyű , a megkéselt barátja életveszélyes sérüléseket szenvedett. Úgy tudjuk, hogy a támadó azt mondta a nyomozati szakban, hogy azért ment a helyszínre, mert hiányoztak a gyerekei.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést az emberölés bűntettének kísérletével és könnyű testi sértéssel is megvádolt férfire, azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadlábra.

Kapcsolódó
Ötvennégy késszúrással ölt egy zuglói buszmegállóban
A szúrások “az élettel összeegyeztethetetlenek voltak”, vagyis az áldozatot akkor sem lehetett volna megmenteni a haláltól, ha azonnal segítséget kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik