Belföld

Gyurcsány: Fizessenek a gazdagok!

Évadnyitó beszédet tartott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Ezen Gyurcsány ígérete szerint megpróbálta bemutatni a szociáldemokraták ajánlatát egy emberibb világra.

Gyurcsány kezdő fő üzenete a 444.hu szerint az volt, hogy az emberek vegyék komolyan, hogy az övék az állam, ezért a pulpitusra is az a szlogen volt kihelyezve, hogy

A haza vigyáz rád!

A pártelnök szerint túszul ejtették az államot. Azt hitték, a fönt lévők gazdagsága lecsurog, de csak a zsebükig csurgott. Szerinte a nyugati világból eltűnt a derű, Magyarországon pedig végképp rettenet, hogy azok döntenek mindenről, akik „a miniszterelnökkel sustorogva a lelátón ücsörögnek”.

Azt is mondta, hogy ki lehet menekülni az alávetettség és a szolgaság csapdájából, majd beleállt Botka László korábbi szocialista miniszterelnökjelölt szlogenjébe, és azt mondta:

Nincs mese, fizessenek a gazdagok!

Szerinte ez nem fenyegetés, hanem figyelmeztetés, mert hazafias kötelesség hozzájárulni a haza üdvéhez.

Horthy Miklósról azt mondta, hogy „mi, magyarok azokat tekintjük hőseinknek, akik mentették az életet”, majd elmondta, hogy aki vármegyékkel és főispánokkal piszmog, az nem konzervatív lesz, hanem bugris.

Gyurcsány szerint az erkölcstelen hatalmi gépezetnek köszönhetően nyikorog Magyarország.

A forint értéke szétporlad a kormány kezei között, az Orbán-forint gyenge forint, az Orbán-árak magas árak

– tette hozzá. A két évvel ezelőtti 100 forint ma 70 forintot ér. „Ez a kétharmad, na, kormányfő, ez sikerült”, fogalmazott.

A DK elnöke elmondta, elég volt abból, hogy a kormány felfüggeszti az állami beruházásokat, bezárja a vasútvonalakat, Brüsszelre mutogatva nem ad fizetésemelést, nem vigyáz az újszülöttekre, szellemi-politikai nihil van.

Belengette, hogy a következő hetekben, mint a szociáldemokrata párt elnöke, el fogja mondani, hogy mit ajánl a kormányzati politika teljes spektrumában. Azt akarják elmondani, hogy van alternatíva, van értelme a küzdelemnek.

És ha eljött az ideje, mondja Gyurcsány, a Demokratikus Koalíció békét teremt a lelkekben, tudván, hogy ez a béke csak Orbán Viktor nélkül képzelhető el, jelentette ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik