Belföld

Felfüggesztettet kértek a barátját halálba vivő, nőismerősét tartós kómába juttató sofőrre

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki az M5 autópályán gépkocsijával belerohant egy teherautóba és a baleset következtében egyik utasa életét vesztette.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy két év fogházbüntetést kértek, öt év próbaidőre felfüggesztve a vádlottra arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét. Emellett öt év közúti járművezetéstől eltiltást kértek a sofőrre.

A vádirat szerint az elkövető 2021 májusában, reggel az M5 autópályán Budapest felé tartott autójával, három utassal. A sztrádán, Újhartyán közelében pályakarbantartást végeztek, a munka biztosítására a leállósávban parkolt a karbantartók sárga színű, megkülönböztető jelzéssel ellátott, a forgalom terelésére használt teherautója.

ugyeszseg.hu

 A jármű platóján jól látható méretben és módon kihelyeztek egy táblát, amely az úton folyó munkára, a forgalom másik sávba terelésére és a sebesség 100 kilométer/óra csökkentésére figyelmeztetett. A férfi nem vette észre az álló teherautót, noha az mintegy 500 méteres távolságból észlelhető volt.

A gépkocsi mintegy 100 kilométer/órás sebességgel nekiütközött a karbantartó autó bal hátsó részének. Az ütközés következtében a vádlott által vezetett autó szétszakadt. A balesetben a sofőr barátja, aki mellette ült, a helyszínen meghalt, a hátsó ülésen utazó két ember közül az egyik tartós kómába zuhant, míg a másik is súlyos sérüléseket szenvedett.

Úgy tudjuk, hogy az áldozat egyik szomszédja és annak barátnője ült hátul, és a nő mind a mai napig kómában van. Az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést kért a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolt sofőrre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik