Belföld

Az ukrán kapitány védője szerint a Hableány kapitánya felelős a tragédiáért

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Tóth M. Gábor, a Hableány-katasztrófa okozásával vádolt Jurij Csaplinszkij védője bizonyítottság, illetve bűncselekmény hiányában kérte védence felmentését a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az ügy büntetőperének hétfői napján, írja a Magyar Nemzet.

A lap cikke szerint Tóth M. Gábor egyaránt kérte, hogy bizonyítottság hiányában mentse fel a vádlottat Németh Leona bírónő a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége alól, valamint bűncselekmény hiányában mentse fel Csaplinszkijt a 35-rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vádja alól.

Az ügyvéd perbeszédéből végül az kerekedett ki, hogy a tragédia bekövetkezéséért a kizárólagos felelős néhai Lombos László, a Hableány kapitánya, aki maga is áldozata a szerencsétlenségnek. A védő szerint ő nem tartotta be a hajózási szabályokat, az ügyvéd szerint nem is ott kellett volna hajóznia, ahol jártak, és nem adott elsőbbséget.

A Magyar Nemzetnek Sógor Zsolt, a magyar áldozatok jogi képviselője kifejtette: egy védő azt mond, amit akar, úgy képviseli a védence érdekeit, ahogy akarja, ám például a hajózási szabályokat nem írhatja felül, illetve nem hagyhatja teljes egészében figyelmen kívül. Sógor álláspontja szerint egyértelműen beigazolódott a perben, hogy a vádlott bűnös, és az ő figyelmetlensége miatt következett be a 28 áldozatot követelő tragédia.

Az ukrán kapitányt halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és 35-rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával vádolják.
Bizonyítottság esetén akár kilenc évet is kaphat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik