Belföld

A Partizán újoncként a harmadik legtöbb adófelajánlást kapta

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A tavalyihoz képest 26 százalékkal többen ajánlották fel adójuk 1 százalékát, összesen 1,8 millió érvényes nyilatkozat érkezett az adóhatósághoz – olvasható Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány (NIOK) elemzésében, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adataiból készített. Ennek köszönhetően összesen 15 milliárd forint jut el a civil szervezetekhez.

– A növekvő összeg jelentősége idén különösen nagy, hiszen a gazdasági válság, az infláció, továbbá az egyre nehezebb megélhetési körülmények miatt csökkenő magántámogatások nagy terhet rónak a civil szervezetekre, amelyek működési költségeik fedezésében nagyrészt adományokra, támogatásokra vannak utalva – hívta fel a figyelmet a NIOK.

Az idei év nagy meglepetésének a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány, amely idén gyűjtött először egy százalékos adományokat egyből a harmadik legnagyobb összeget érték el több mint 191 millió forinttal, miután 21.122 adózó kérte a támogatásukat.

A legtöbb 1 százalékot az Országos Mentőszolgálat Alapítvány gyűjtötte, 336,8 millió forinttal, a második helyen a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány végzett 299,9 millió forintnyi adománnyal.

„Sajnos negatív meglepetés is van: olyan szervezetek is bekerültek a legtöbb felajánlást kapó szervezetek közé, amelyekkel kapcsolatban az elmúlt években komoly átláthatósági problémák merültek fel. Szerencsére azonban a legtöbb szervezet átláhatóan működik, jó részük az Etikus Adománygyűjtő szervezetek tagja is” – írta a NIOK.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik