Belföld

Három hét kellett, hogy rendbe hozzák a külügy augusztus 20-án lerobbant Airbus a330-asát

MTI
MTI

Huszonkét napnyi veszteglés után újra repül a Külgazdasági és Külügyminisztérium szállítógépe. A radaroldalak szerint az Airbus a330-as egy hétfői próbarepülést követően kedden ismét a Távol-Keletre, Kínába repült.

A 24.hu írta meg, hogy a 17 milliárdos cargogép hajtóművében az augusztus 20-i légi parádé után olyan komoly sérüléseket találtak, hogy törölni kellett a már betervezett utakat.

A szállítógépet üzemeltető WizzAir akkor kérdésünkre azt közölte, hogy a gép az augusztus 20-ai repülés alkalmával madárral ütközött, a motor sérülése azonban nem ennek a következménye volt.

Az Airbus A330-as repülőgép madárral ütközött, az ütközés azonban nem veszélyeztette a repülőgép biztonságos működését

– írta lapunk augusztusban a WizzAir. Később kiderült, hogy az egyik Rolls-Royce-hajtómű olyan komoly belső károsodásokat szenvedett, hogy cserélni kellett. Szakértők szerint a javítás milliárdos összeggel terhelheti meg a kínai relációban folyó kereskedést.

A motorsérülés eredetével és idejében kapcsolatban eddig sem a WizzAir, sem a külügyi tárca nem adott ki információkat, így nem tudni, hogy a problémák a parádén vagy már előtte keletkeztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik