Belföld

Novák Katalin: Ma a családok szabadságharcát vívjuk

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Nem hagyjuk sem a templomot, sem az iskolát – kezdte beszédét Novák Katalin a budapesti Demográfiai Csúcson, miután kárpátaljai gyerekek énekeltek a színpadon. A köztársasági elnök elmondta, hogy 21 éve él házasságban, férjével három gyerekük született. Majd köszöntötte az anyósát is, aki jelen van a rendezvényen és születésnapja van: „Drága Marika, Isten éltessen.”

Novák a köszöntés után arról beszélt, hogy a magyarok nem ingyen kapják a szabadságot újra és újra.

Ma családok szabadságharcát vívjuk. Aki családban él az tudja, a biztonság záloga a szabadság.

Novák úgy emlékszik, hogy amikor szült, akkor családellenes időszak volt az országban, egyre kevesebben házasodtak. „Akár úgy is tűnhetett, hogy a magyar családok lemondanak a jövőről. De a magyar családok nem hagyták magukat, szabadságharcba kezdtek. Egy olyan országot harcoltak ki, ahol érték az emberi élet. Ahol megbecsülés jár az időseknek. Ahol a fiatalok megválaszthatják, hogyan szeretnének élni” – folytatta Novák.

A köztársasági elnök azt látja, hogy „a családok szabadságharca nem volt hiábavaló, fordulat történt Magyarországon. Kevesebb a válás, kevesebb az abortusz, nőtt a családok életszínvonala.” A családok szabadságharca nem ért véget. A jövő veszélybe van, a demográfiai tél jégkorszakba fordul – értékelte a helyzetet.

Ha nincs gyerek, nincs jövő. A szabadságharcosok nem hagyják magukat, nem adják a templomokat, az iskolákat. Visszaveszik az ellopott szavakat, jelképeket, a kulturális értékeket.

Novák ezt követően ismertette a magyar családok szabadságarcának 12 pontját.

  • A gyerekek nevelése a szülő joga, felelőssége és kötelezettsége.
  • Aki kislánynak született nőhessen fel lányként, aki kisfiúnak, fiúként.
  • A családpártiság legyen nemzeti minimum.
  • Biztonságot a családoknak.
  • Ne járjon rosszabbul az, aki gyermeket vállal annál, aki önként lemond erről.
  • Ne legyen anyagi akadálya a vágyott gyerekek megszületésének.
  • Megbecsülést az időseknek.
  • Valódi választási szabadságot a nőknek.
  • Segítsük a fiatalokat, védjük meg a saját otthon biztonságát.
  • Versenyképes köznevelést, szakképzést és felsőoktatást.
  • Álljunk azok mellett, akik az átlagnál nehezebb körülmények között élnek.
  • Figyelmet a határon túli magyar családoknak.

Isten éltesse a családokat

– zárta beszédét Novák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik