Belföld

Rágyújtotta a sátrat a kutyájával alvó férjére, hogy tűzhalált haljanak

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség azzal a nővel szemben, aki a tavasszal, Szegeden felgyújtotta a férjével közös lakhelyükül szolgáló sátrukat, miközben a férfi és kutyája bent aludt.

A vádirat szerint a házaspár évek óta elvesztette megélhetését, és egy híd alatt, sátorokból készített építményben lakott. Rendszeresen veszekedtek, és az agresszív nő már többször is életveszélyesen megfenyegette a férjét.

Éjfélkor az asszony megvárta, míg a férfi aludni tér, majd negyed óra elteltével felgyújtotta a sátrat, azért, hogy férje tűzhalált haljon. A férfi azonban feleszmélt, és sikerült kutyájával együtt, sértetlenül kimenekülnie a sátorból, mielőtt az teljesen kiégett volna.

A főügyészség emberölés bűntettének valamint állatkínzás bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a nőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik