A 38. Wizz Air Nemzetközi félmaraton, valamint a Magyarország-Csehország válogatott labdarúgó mérkőzés miatt utakat zárnak le vasárnap a fővárosban, ezért változik a közösségi közlekedési járatok útvonala – közölte a BKK.
A közlemény szerint szeptember 10-én, vasárnap rendezik Budapesten a 38. Wizz Air Nemzetközi félmaratont. A verseny idején számos, a közlekedést érintő korlátozásra kell készülni, ezért a BKK elsősorban az M2-es és az M4-es metró, a vasárnap reggel sűrűbben induló 4-es és 6-os villamosok, valamint a H5-ös HÉV használatát ajánlja a közlekedőknek.
Változások lesznek a közúti és a közösségi közlekedésben a fővárosban vasárnap a Magyarország-Csehország válogatott labdarúgó mérkőzés idején is – írták. Emlékeztetnek arra, hogy a Puskás Arénában rendezik meg vasárnap este 18 órai kezdettel a Magyarország-Csehország válogatott labdarúgó mérkőzést. Ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy a stadion környékén már 15:30-tól számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani. A korlátozott parkolási lehetőségek miatt pedig a BKK azt kéri a szurkolóktól, hogy a helyszínt közösségi közlekedéssel közelítsék meg.
A tájékoztatás szerint, a stadionba a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni. Ugyanakkor a stadion gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető. Akik autóbusszal érkeznek a mérkőzésre, azok a Reiner Frigyes park megállónál leszállva a Dózsa György úton keresztül közelíthetik meg a stadiont – írták.
Ugyanakkor 16 és 22 óra között lezárják az autós forgalom előtt a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, a Verseny utcát és az Istvánmezei utat. Továbbá 19:50 és 20:30 között a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között, valamint az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között – tartalmazza a közlemény. A közösségi közlekedést érintő változások megtalálhatóak a BKK honlapján