Belföld

Elkezdődött a közlekedésbiztonság oktatása az iskolákban

MTI Fotó: Ujvári Sándor
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Berzai Zsolt alezredes februárban a Rendőrségi Igazgatási Központban megrendezett VIII. Iskolarendőr Szakmai Napon beszélt arról, hogy akár a 2023/2024-es tantervnek is hangsúlyosabb eleme lehet a biztonságos közlekedés oktatása. Mint fogalmazott, bár még nagyon kezdeti fázisban van, de már elindult a projekt, és hosszú távon elképzelhetőnek tartja, hogy a tanulóknak vizsgát kell majd tenniük közlekedési ismeretekből.

A cél az, hogy egy gyerek ne azért biciklizhessen a főúton, mert már betöltötte a 12. életévét, és a KRESZ szerint megteheti, hanem azért, mert már képes és felkészült rá

– magyarázta.

Az új tanév kezdetével rákérdeztünk a Belügyminisztériumnál, hogy a Honvédelem tantárgy próbaoktatása mellett bevezették-e az idén a közlekedéssel kapcsolatos új tantárgyat.

A tárca a válaszában azt írta, hogy bár tantárgyi szinten még nem vezették be, ám a témakör már beépült a közösségi nevelés kerettantervbe. Ez azt jelenti, hogy osztályfőnöki órákon esik róla szó.

Az Oktatási Hivatal honlapján megtekinthető kerettanterv szerint a közlekedésbiztonság témakörének feldolgozására a javasolt óraszám az 5–8. évfolyamokon összesen 10 óra.

Az előirányzat szerint a közlekedésbiztonság célja, hogy a tanulók olyan viselkedésformákat sajátítsanak el és olyan szokásokat alakítsanak ki, amelyek hozzájárulnak a társadalom tagjainak szabálykövető és biztonságos közlekedési magatartásához.

A közlekedésbiztonság témáival való foglalkozás elősegíti a közösségi, a gyalogos és a kerékpáros közlekedés során bekövetkező balesetek megelőzését, továbbá felhívja a tanulók figyelmét a fenntartható közlekedési módok előnyben részesítésének fontosságára. A közlekedésbiztonsághoz kapcsolódó tananyagok és segédletek a KRÉTA felületen elérhetők

– olvasható a kerettantervben.

A Belügyminisztérium lapunknak küldött válaszában azt írta: a témakörből nem kell vizsgát tenni.

A rendszer így elméletileg nem növeli érdemben az órák számát, és a gyerekek tanulmányi előrehaladását sem befolyásolja. Berzai egyébként korábban arról beszélt: legalább öt–tíz év szükséges ahhoz, hogy érződjön a közlekedésbiztonságon a maiaknál felkészültebb, biztonságtudatosabban közlekedő korosztályok jelenléte a közlekedésben.

Kerestük az Oktatási Hivatalt is kérdéseinkkel, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, a rendőrség pedig megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a Belügyminisztérium tájékoztatását tekinti mérvadónak.

Kiemelt kép: A Kecskeméti Rendőrkapitányság baleset-megelőzési szakkörének zárásaként kialakított kerékpáros ügyességi akadálypályán gyakorol egy diák a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán 2018. április 9-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik