Belföld

30 energiaital és három alvás nélkül átgépezett éjszaka után gyilkolt, életfogytiglant kapott

Élete végégig fegyházban maradhat az a sápi férfi, aki tavaly májusban egy veszprémi gyár öltözőjében halálra késelte kolléganőjét. Az RTL Híradó szerint a férfi azért ölte meg a kétgyerekes anyát, mert az visszautasította a közeledését.

Az ügyész a tárgyaláson azt mondta, a férfi durva közösülési ajánlatot tett az öltözőben tartózkodó nőnek, aki nemet mondott. Ekkor a férfi elővett egy kést a hátizsákjából, majd hasba szúrta munkatársát. A nő ekkor még megpróbált védekezni, de később a földre került, és további húsz késszúrást kapott, míg végül belehalt sérüléseibe.

Az ügyvéd szerint a férfi súlyos játékfüggő volt, aki kedvelte a vérengző számítógépes játékokat, és néha nem tudott különbséget tenni a játék és valóság között.

Kiderült, hogy a gyilkosságot megelőzően a férfi három napig folyamatosan a gép előtt ült, legalább 30 energiaitalt ivott, hogy ébren maradjon, ezután ment munkába. Korábbi vallomása szerint nem is emlékezett arra, mit tett.

A bíró szerint az emlékezet-kiesés nem lehet mentség egy ilyen brutális gyilkosságra. Pfeifer Péter bíró az indoklásban azt mondta, hogy a férfi eldobta a kést, a mobiltelefonokat is elhelyezte, ám ezekre a cselekedeteire később emlékezett, ezért nem tűnt úgy, hogy az elkövető tudattalan, pszichotikus állapotban ölt volna. A bíróság elsőfokon életfogytig tartó börtönre ítélte a férfit, aki azonban enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik